mosonKülönleges gazdasági övezet kialakítását támogatja a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat Mosonmagyaróváron, az erről szóló határozatot a pénteken tartott rendkívüli közgyűlésen fogadták el a képviselők - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Németh Zoltán (Fidesz-KDNP), az önkormányzat elnöke a határozat ismertetésében kiemelte, hogy a különleges gazdasági övezetté nyilvánítást Mosonmagyaróvár önkormányzata kezdeményezte, amivel a megyei önkormányzat egyetért.

A cél, hogy elősegítsék azon gazdasági területek feltárását, ahol olyan gazdasági környezet jöhet létre, ahol a megyei önkormányzat által megállapított, kedvező adókörnyezet segíti a betelepülő befektetőket. A cégek beruházásai pedig a térség gazdaságát erősítik - mondta Németh Zoltán.

A megyei önkormányzat szeretné elérni azt is, hogy állami beruházásként épüljön meg a tervezett, az 1-es és a 86-os utat összekötő út, amely lehetővé tenné új iparterületek feltárását, egyben lehetőséget teremtene, hogy a forgalom elkerülje Mosonmagyaróvár Moson településrészét.

Az elfogadott határozat előterjesztése szerint négy mosonmagyaróvári cég - az Immo Reál Kft., a Milüp Kft., a Moson Projekt Kft. és az Alas Minerals Hungaria Kft. - kezdeményezte a mosonmagyaróvári képviselő-testületnél a terület különleges gazdasági övezetté nyilvánítását. Az Alas Minerals Hungaria Kft. ötmilliárd forintot meghaladó ipari beruházást szeretne az érintett területen megvalósítani.

Amennyiben a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a területet, az előterjesztés szerint a megyei önkormányzat megállapodást köt a mosonmagyaróvári önkormányzattal az érintett területtel kapcsolatos feladat- és hatáskörök ellátásáról, amelyek költségét a megyei önkormányzat biztosítja.

atv.hu/MTI

Hirdetés