Az ügyszámok csökkentését tartja a közigazgatás előtt álló egyik legfontosabb feladatnak a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Tuzson Bence a Rádió Orienten elmondta: ennek érdekében szisztematikus munkával fogják átvizsgálni az ügyeket, hogy mentesítsék az embereket a felesleges adminisztrációs terhektől.
A közszolgálaton belül a legnagyobb jelentőségű terület a közigazgatásé. Nemcsak azért, mert mintegy 40 ezer ember dolgozik benne, hanem mert a kormány bármely intézkedése a helyi igazgatáson keresztül jut el az emberekhez. A közigazgatás tehát egyfajta kapu, amin keresztül az állam eljut polgáraihoz, és rajta keresztül az emberek véleménye is eljuthat a döntéshozókhoz. A magyar kormány 2010 óta ennek jegyében, az emberek véleménye alapján hozza meg döntéseit – jelentette ki a közszolgálatért felelős államtitkár.
Tuzson Bence kiemelte: a közigazgatásnak fegyelmezett rendszerként kell működnie, amelynek mindenkor biztonságot kell sugároznia és élveznie kell a közbizalmat. Hozzátette: a közigazgatás fejlesztésének célja a társadalmi elégedettség növelése és az ország versenyképességének javítása.
Arra kell törekednünk, hogy a polgárok és a vállalkozások minél gyorsabban és minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket.” A közigazgatásnak folyamatosan reagálni kell a kor kihívásaira és a felmerülő igényekre. Ennek jegyében jelenleg az elektronikus közigazgatás fejlesztése az egyik legnagyobb kihívás – állapította meg. Folyamatban van az integráció során egységesített szervezetek adatbázisainak és informatikai rendszereinek összehangolása, és emellett az otthonról történő ügyintézés lehetőségeinek szélesítésén és felhasználóbaráttá alakításán is dolgoznak – közölte az államtitkár. „A máshol – akár multicégeknél - már működő online szolgáltatási mintákat kell beépíteni a fejlesztésekbe.”
Emellett nagyon fontos a bürokrácia további csökkentése is – szögezte le.„Szisztematikus munkával át fogjuk vizsgálni az ügyeket, ugyanis az ügyszámok csökkentése az egyik legfontosabb feladat. Szeretnénk a felesleges ügyintézéstől mentesíteni a magyar embereket.” Példaként az engedélykérési és bejelentési köztelezettségeket említette.
A magyar közigazgatás sikertörténete a kormányablakok rendszere – állapította meg az államtitkár, aki elmondta: immár 294 kormányablak működik hazánkban, ebből 30 Budapesten. A továbbiakban a vidéki nagyvárosok forgalmas csomópontjain nyitnak majd ügyfélközpontokat. A közelmúltban átadott Nyugati és a Keleti pályaudvar után Székesfehérváron, Érden, Békéscsabán és Győrött is nyílnak majd kormányablakok. Kiemelte: a kormányablakok hálózata erősíti a kormányzat családpolitikai intézkedéseit is, mert a hatékony és gyors ügyintézés révén a polgárok több időt tölthetnek családjukkal, hatékonyabban tudják végezni munkájukat is, és ez mentálisan is jó hatással van rájuk.
A Rádió Orient vendége beszélt arról is, hogy a közigazgatásban dolgozó munkatársakra is nagy figyelmet fordítanak.
A kormány arra törekszik, hogy számukra a lehető legjobb munkafeltételeket biztosítsák, mert ennek pozitív hatásait az ügyfelek fogják megérezni. Ennek érdekében a szakmai képzések mellett, egyéb tréningekkel, programokkal, akár szabadidős tevékenységgel is segíteni fogják munkájukat. „El kell érnünk, hogy a kormányhivatalok munkatársai valódi közösséggé formálódjanak.”
Emlékeztetett, június 26-án megtörtént az ország 20 kormánymegbízottjának 4 évre szóló kinevezése. A kormánymegbízotti körben csak egy helyen, Jász-Nagykun-Szolnok megyében történt változás, miután a korábbi kormányhivatal-vezetőt, Kállai Máriát országgyűlési képviselővé választották. Itt az eddigi főigazgató kapott megbízást. Hangsúlyozta, hogy a döntés a korábbi kiválasztások alaposságát dicséri, hiszen akkor olyan embereket találtak, akik máig megállták a helyüket és jól teljesítettek. Tevékenységük legfontosabb mércéje az ügyfélelégedettség, és ebben a tekintetben mindannyian jól vizsgáztak. Kiváló emberek, és reméljük, hogy a következő 4 évben is rászolgálnak erre a bizalomra.”
A települési önkormányzatok hatásköreinek változására vonatkozó kérdésre Tuzson Bence emlékeztetett: az önkormányzati és az állami hatáskörök különválasztása a korábbi években nagyrészt megtörtént. Az önkormányzatiság rendszere alapvetően jól működik, amelyhez a közigazgatás szempontjából nem érdemes hozzányúlni.