A Nemzeti Közszolgálati Egyetem neve egyet kell, hogy jelentsen a minőséggel – mondta beszédében, az intézmény tanévnyitó ünnepségén a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten. A rendezvényen Patyi András korábbi rektor átadta utódjának, Koltay Andrásnak a rektori láncot.
Gulyás Gergely miniszter arról beszélt a tanévnyitón , hogy amikor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) létrehozásáról döntöttek az állam és a közszolgálat is egy válság után volt, megújításra szorult. Most már viszont az NKE-n a személyi és infrastrukturális feltételek is adva vannak ahhoz, hogy a hallgatók a különböző szakterületeken jól hasznosítható, versenyképes tudást szerezzenek. Az intézmény korszakhatárhoz érkezett – mondta a miniszter –, a megalapítás hatéves időszaka lezárult. Átadták az egyetem, egyben az ország „legimpozánsabb” campusát, és a közelmúltban elkészült a Ludovika Aréna is. Emellett az NKE számos új épülettel lett gazdagabb, amelyek az építészszakma elismerését is kivívták. Mindezeknek köszönhetően megújult az egész városrész – emelte ki a szónok. Úgy fogalmazott, hogy mostantól nem lehet kisebb a cél, mint hazai és nemzetközi presztízsű egyetemmé válni, olyan kutatóhelyek otthonává lenni, amelyekre a modern állam bátran támaszkodhat.
A miniszter szerint az egyetem eredményességét bizonyítja, hogy a bejutáshoz szükséges ponthatárok az elmúlt években emelkedtek, és egyre többen jelölik meg első helyen az NKE képzéseit. 2018-ban 6223 jelentkező 12.566 jelentkezést nyújtott be az egyetemre, és közülük több mint 4400-an első helyen jelölték meg az intézményt. A most induló tanévben 1915-en kezdik meg tanulmányaikat az NKE-n.
Az NKE célja, hogy a diplomaszerzés után minél többen a legtágabb értelemben szolgálják a közt – mondta a miniszter, kiemelve: a nemzet szolgálatára az embernek a 21. században is érdemes feltennie életét. Gulyás Gergely beszédében köszönetet mondott az egyetem leköszönő rektorának, Patyi Andrásnak az eddig elért eredményekért, és azt mondta: az NKE új rektora, Koltay András személye garancia a sikeres jövőre. A rendezvényen Patyi András átadta utódjának a rektori láncot (képünkön).
Koltay András beszédében azt hangsúlyozta: ahogy a frissen felvett tanulmányaikat megkezdő hallgatók, újonnan érkezőként ő is sokat fog dolgozni a következő években az egyetemen, az egyetemért. Az NKE felel a hazai és nemzetközi közigazgatási tisztségviselők, a rendészeti szervek és a honvédség tisztjeinek, valamint a vízügyi szakemberek képzéséért - emelte ki a rektor, aki szerint ezzel napjainkban az egyetem az államszervezet egyik legfontosabb kiszolgálója.
Az új rektor beszédében úgy értékelt: nem érhetik be azzal, ha az NKE képzései kellően színvonalasak. Az NKE-nek a külvilág számára is felismerhető sajátos, önálló identitással kell rendelkeznie – szögezte le, megjegyezve, hogy ehhez mindenük megvan: minden igényt kielégítő épületkomplexum, hagyomány, amire építhetnek, emberek, továbbá „kellő elszántság és munkakedv”.