cserpalkovics aA munkásszállók problémaköre kapcsán kérdezte a Fejér megyei hírportál Székesfehérvár polgármesterét, aki a munkaerőpiac aktuális kérdéseiről is beszélt, valamint a város gazdaságával, fejlesztési elképzeléseivel kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.

A pénteki beszélgetést a Fe­jér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével korábban készült interjúnk előzte meg, amelyben elhangzott: „a városnak célszerű lenne bérlakásprogramot indítani”. Interjúnkban Cser-Palkovics András reagált a kamara elnökének a Szent István lakóparkkal kapcsolatos felvetésére – miközben a város előtt álló kihívások és lehetőségek kapcsán sok minden más is szóba került.

A határon túli munkavállalók jelenléte kapcsán újabban Fehérváron is élesednek az indulatok. Mit gondol erről a jelenségről?

Évek óta nagy számban élnek, dolgoznak Székesfehérváron munkavállalási engedéllyel külföldi munkavállalók. A témát kifejezetten a napi pártpolitika tette éppen most a címlapokra. Ugyanakkor látnunk kell, hogy a munkanélküliség évekkel ezelőtt megszűnt Székesfehérváron, és annak közvetlen környezetében, sőt inkább üres álláshelyekről beszélhetünk. Sok szakterületen ma kifejezetten munkaerőhiányról van szó. Igaz, ez egy sokkal jobb probléma, mint a 10-15 százalékos munkanélküliség, de probléma!
A fehérvári gazdaság erősödéséből nő a város ipar­űzési adóbevétele, a másik oldalon viszont valóban: az erősödés jelent nehézségeket a munkaerőpiac tekintetében, úgyhogy érdemes gyorsan átfutni, e téren miben van az önkormányzatnak szerepe, és miben nincs.

A beszélgetés további része itt olvasható »

Hirdetés