hivatalosAggódnak a közös önkormányzati hivatalt létrehozó Vas megyei kistelepülések Lázár János javaslata miatt, amely szerint csak az azonos egyéni választókerülethez tartozó falvak közösködhetnének. Információink szerint a kérdés a Fidesz-frakcióülésen is szóba kerül – írja a Magyar Hírlap.

 

Folyamatosan zajlik a járási és közös önkormányzati hivatalok kialakítása az országban. Nógrád megyében hat járás és ugyanannyi járási hivatal lesz januártól, és a jelenlegi kistérségi központok lesznek a járási székhelyek. A megyében településszerkezetileg minimális lesz a változás a kistérségihez képest, az ügyfelek pedig csak annyit érzékelnek a változásból, hogy egyszerűbbé válik az ügyintézés – közölték tegnap a megyei kormányhivatal vezetői Salgótarjánban. A kormányhivatalnak tizenöt szakigazgatási szerve van, míg a járási hivatalokban hat szakigazgatási szervet találnak majd az ügyfelek: a járási gyámhivatalt, az építésügyi és a földhivatalt, az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szervezetet, a munkaügyi kirendeltséget és a népegészségügyi intézetet. Emellett a törzshivatalba kerülnek azok a feladatok, amelyeket a jegyzőtől vesz át az állam, ügyszámot és létszámot tekintve is az okmányiroda lesz a járási hivatalok legnagyobb egysége. 

Tolna megyében már a 2013. január 1-jével felálló hivatalok vezetőjelöltjei is megvannak, akik között két hivatalban lévő polgármester is található. Tóth Ferenc megyei kormánymegbízott közölte, a hat leendő járási hivatal javasolt vezetői közül négyen a közigazgatásban dolgoznak. Emlékeztetett arra is, hogy a vonatkozó törvény szerint a hivatalok vezetőinek ötéves közigazgatási gyakorlattal kell rendelkezniük, ez lehet akár országgyűlési képviselői vagy polgármesteri munka is. Közben azonban az átszervezések kapcsán problémák, viták is adódnak: a Vas Népe online cikke szerint több megyei település vezetője is aggodalmát fejezte ki Lázár János önálló képviselői indítványa miatt, amely szerint csak azonos országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó települések hozhatnának létre közös önkormányzati hivatalt. Az új önkormányzati törvény jövőre életbe lépő rendelkezését megelőzve ugyanis több, egymás melletti, kétezer fő alatti település hivatala is összebútorozott már, ám a hozzá tartózó falvak egyike-másika nem ugyanabban a választókerületben van. A polgármesterek szerint a javaslat elfogadása lehetetlen helyzetbe hozná őket. 

Az ügyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a lap kérdésére nem foglalt állást. Információink szerint a téma a tegnap kezdődött kihelyezett Fidesz–KDNP-frakcióülésen is szóba kerül, amely akár a változtatás lehetőségét is magában hordozza. Az ülést a Vas megyei Sárváron tartják.

Hirdetés