A kormány csökkenteni fogja az intézendő ügyek számát. Egy munkacsoport egyenként áttekinti a Magyarországon létező 2200 ügytípust, és javaslatot tesz az intézni szükséges ügyek számának csökkentésére.
A kormányzat célja, hogy megszüntesse a felesleges ügyintézést, például vannak olyan bejelentési kötelezettségek is, amelyek esetében a beérkező információkkal sem ellenőrzési, sem statisztikai szempontból nem kezd semmit az állam – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Tuzson Bence (képünkön) a Nyergesújfalun kialakított kormányablak átadásán. Emlékeztetett arra, hogy korábban már áttekintették az eljárási kérdéseket, aminek az eredményeit a közigazgatásra vonatkozó új törvényi szabályozásba foglalták.
Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja elmondta, a nyergesújfalui városháza földszintjén kialakított kormányablak létrehozására 50 millió forintot fordítottak. A megyében itt adták át a kilencedik kormányablakot, amely megjelenésében követi az egész országban megszokott arculatot. Az intézményben négy munkahelyen várják az ügyfeleket, akik 121 fajta ügytípust azonnal elintézhetnek.