rendÚjabb centralizáló lépésekre készül a kormány, aminek hivatal eredményeként az önkormányzatoktól az állami szervekhez kerül bizonyos feladatok ellátása. Vidéken egészségügyi központokat akarnak kialakítani.

Aháziorvosi praxisjog kezelését, valamint a szakrendelők fenntartását is átvenné az állam az önkormányzatoktól - derült ki Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szavaiból egy konferencián, amiről a  Népszava számolt be. A kormány várhatóan megerősíti az egészségfejlesztési irodákat, ezek fontos szervezői lesznek az egészségmegőrző szűréseknek. Visszakapják a Bokros-csomag idején elvesztett jogosítványaikat a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok is, így például írhatnak majd beutalót közfinanszírozás terhére, kiállíthatják receptet, kérhetnek laborvizsgálatokat.

A kisvárosi kórházakat a tervek szerint járási egészségközpontokká alakítják. Ez az új intézmény lesz a székhelye a központi orvosi ügyeleteknek is. Most a széttöredezett háziorvosi rendszernek az önkormányzatok az urai, s van olyan pontja az országnak, ahol pénzhiány miatt elérhetetlen az alapellátás. Ezért a tervek szerint például a körzethatárok módosítása, a feladatellátási szerződés megkötése az Országos Kórházi Főigazgatóságon az önkormányzatoktól (OKFŐ) belül az illetékes praxiskezelőhöz.

Kérdéses, mi legyen az önkormányzatok által működtetett szakrendelőkkel. Takács Péter szerint most vizsgálják, hogy a nagyobbak fenntartása is az OKFŐ hivatalához kerüljön, de erről még nincs döntés.

(Napi.hu)

Hirdetés