terkep0Augusztusban érkezett a hír, hogy szeptembertől két település, Kiskunlacháza és Nyírbogát városi rangra emelkedik. Kiskunlacházának idén január 1-jén 9245 állandó lakosa volt, így a lakosságszámot tekintve egyáltalán nem lóg majd ki a magyar városok közül. Nyírbogátról viszont könnyen gondolhatnánk: 3076 lakos túl kevés ahhoz, hogy városnak lehessen nevezni. Csakhogy rengeteg magyar kisváros van, amelynek még kevesebb lakosa van, és számos olyan község található Magyarországon, amelyek sokkal népesebbek. Ennek kapcsán a Pénzcentrum összegyűjtötte az ország legnépesebb falvait, és legnéptelenebb kisvárosait.

Magyarországon jelengel 346 városi rangú település van (Budapesttel és a megyei jogú városokkal együtt), szeptembertől ehhez a táborhoz csatlakozik Kiskunlacháza és Nyírbogát is. Régóta nem adományozott városi címet a kormány egyetlen településnek sem. Nem volt ez mindig így: 1990-ben 164 város volt Magyarországon, ez a szám nőtt 346-ra 2013-ban. Ebben az évben 18 kapott városi címet utolsóként, köztük Gyöngyöspata, Jánosháza, és Újhartyán, amelyeknek lakosságszáma idén év elején sem érte el a 3000 főt.

2010-ben behúzták a féket a városi címadományozásban - írta az Index. Jelentősen szigorodtak ugyanis a várossá nyilvánítás szabályai: a vonatkozó kormányrendeletet módosításával mérhető demográfiai, intézményi és infrastrukturális paraméterekhez kötötték a városi rang megszerzését. Ráadásul 2015-ben azt is kikötötték, hogy a cím elnyeréséhez a lakosságszámnak el kell érnie a 10 000 főt mindamellett, hogy a megelőző öt évben a népesség folyamatosan nőtt. Nem csoda, hogy régóta nem kapott egy település sem városi címet. A 2015-ben pályázó 23 település közül egy sem ment át a rostán.

Törpevárosok

A Belügyminisztérium népességnyilvántartó statisztikája szerint Kiskunlacházának idén január 1-jén 9245 állandó lakosa volt, Nyírbogátnak pedig 3076. Könnyen gondolhatnánk - és sokan így is gondolták, mint az a hírre érkező kommentekből kiderült -, hogy Kiskunlacháza elég népes ahhoz, hogy város legyen, viszont Nyírbogát lakosságszáma alapján még mindig inkább falu. Ez pedig nem véletlen, ugyanis Magyarországon hagymányosan az 5000 fő alatti állandó lakosú településeket községnek, az 5-20 ezer lakosúakat kisvárosnak, a 20-100 ezreseket közepes méretű városnak tekintjük. 100 ezer fős népesség felett beszélhetünk nagyvárosról és 1 millió felett metropoliszról.

Az ENSZ Demográfiai Évkönyve a 20-100 ezer fős lakosú településeket még kisvárosnak nevezi, és a nagyvárosok is 500 ezer fő felett kezdődnek a felosztásukban. Nálunk viszont alacsonyabban van a korlát, ahogy például nemzetközi viszonylatnak halmoknak, domboknak tartott kiemelkedéseket is nyugodt szívvel nevezzük hegynek. Viszont hiába is sorolnánk ilyen kategóriákba a településeinket, és mondanánk rá városi címet kiérdemlő Nyírbogátra, hogy csak faluméretű: számos magyar kisváros van, amelynek még kevesebb lakosa van, és számos olyan község található Magyarországon, amelyek sokkal népesebbek.

Az összeállítás itt nem ér véget, ezen a linken olvashatja tovább »

Hirdetés