Az éjszaki Bakonynak a vízrendszere is figyelmet érdemel. Már említettük a Tornát, mely Városlődnél ered és egyenesen nyugat felé folyik a Marczalba, s említettük a Sédet, mely szintén Városlődnél ered, de Szentgál és Veszprém mellett elhaladva egyenesen kelet felé a Sár-csatornába siet. Nyugat felé folynak a Tapolcza, mely Tapolczafőn ered, továbbá két, vagy három úgy nevezett Bakony-ér, végül a Gerencze, mely Bakonybél körűl eredve szintén nyugat és éjszaknyugat felé siet a Marczalba. Éjszak felé folyik a Czuha, melynek egyik ága Porva, másik ága Esztergár körül ered és az éjszaki Bakonyt két részre osztja. Végre szintén Esztergár körűl ered a Gaja, mely egészen keleti irányban folyik át Fehérmegyébe és a moóri völgyön siet le a Sár-csatornába. Sajátságos, hogy ezeken a vizeken kivűl kevés helyen lehet jó ivóvízhez jutni a Bakonyban, és ez az oka, hogy számos falu egy-egy fölfedezett kút körűl szállott meg és arról kapta nevét is. Így vannak csak Veszprémmegyében, az összes veszprémmegyei Bakonyt ideértve, Lókút, Pénzeskút, Gyertyánkút, Úrkút, Kis-Hidegkút, Nagy-Hidegkút és Csékút nevű falvak, meg Hárskút, Sándorkút, Kőkút, Köveskút, Szentkút, stb. nevű puszták.
A felső Bakonynál meg kell még jegyeznünk, hogy a megye éjszaki határán fekszik Teleki falu, melyet Kerekes-Telekinek s Kerék-Telekinek is neveznek. E faluba az Árpád-házi királyok a királyi szakácsokat telepítették, mint Szentgátra a királyi kanászokat és vadászokat. Kun László király azonban már 1286-ban elkezdte részenként adományozni s V. László király 1453-ban Kerekes Pál tatai hadnagynak adományozta. Ezóta nevezik Kerék-Telekinek. Nem messze van ide Hánta. Itt az Árpádok alatt prépostság állott fenn, mely 1313 körűl még jelentékeny birtokokkal rendelkezett.
A történelem előtti korból az egész vármegyében az éjszaki Bakony mutat föl legtöbb emléket. Említettük már Nagy-Esztergárt, melynek határában a Gaja egyik kezdő ágának vízmosásai történelem előtti tűzhelyeket tártak föl. Hathalom népes puszta, emberi kéztől származott, eddig még ásatlan szabályos hat halom nyomait mutatja. A bronzkor leletei Bakony-Somhegyen, Szent-Lászlón, Bakony-Tamásin, Hathalmon, Jákón, Szűcsön, Városlődön, stb. itt fordúlnak elő legnagyobb mennyiségben.
A közép Bakony aránylag kis terjedelmű és, mint fentebb említettük, éjszaki határát a Torna és Séd patakok, déli határát pedig a veszprém-gráczi állami út jelölik. Legnagyobb magaslata ennek Nagy-Vázsony határában a Kab-hegy, mely 600 méter magas és ennek csúcsáról a Balatonra gyönyörű kilátás nyílik. A közép Bakonyon nyugat felé két út visz keresztűl; ennek mentében feküsznek tájképi, történelmi és gazdisági nevezetességei. Az egyik út Veszprémtől Városlődnek visz és mindjárt Veszprém fölött a Csatár-hegy aljában vonúl el, mely hegynek tetején verte le – a monda szerint – Szent István 998-ban Hunt és Pázmán segítségével a Koppány vezér által támasztott pogány lázadást. Ez út mellett találjuk Bándnál Essegh vára romjait, mely hajdan a nevezetes Esseghváry nemzetség birtoka volt. Okiratilag bizonyos, hogy a XIV. században már vár volt. A bakonyi főispánok gyakran itt tartották a főispáni székhelyet. A nemzetség nevét csak Kisfaludy Sándor regéi tartják fenn. Több időközi birtokosa után a múlt században a Szentgyörgyi-Horváth család birtokába jutott, most azonban már a volt jobbágyoké. A várból csak némi alapfalak s egy erős toronynak pár öl magas omladékai láthatók.
Tőszomszédságában van Herend népes falu s annak közepén a hírneves herendi porczellángyár, mely, míg alapítója, Fischer élt, Európa legszebb és legdrágább porczellán műveivel is versenyre kelt. Később az állam birtokába jutott; legújabban azonban egy részvénytársaság vette meg az államtól és törekszik hajdani hírnevét újból föleleveníteni.
Herendnél már bent vagyunk a szentgáli határban, mely a Bakony kellő közepében mintegy 40.000 magyar holdat tesz és a szentgáli nemesi közbirtokosok tulajdona. E telep az Árpádok alatt abból a czélból alapíttatott, hogy a királyi udvar számára szükséges disznófalkákat itt tenyészszék és a királyi udvarba, Székes-Fehérvárra, a sertéshús innen szállíttassék. Szentgál község lakosai tehát mint királyi udvar kanászai kapták legeltetési czélra ezt a nagy területet. Később azonban még az a föladatuk is lett, hogy a királyi udvart vaddal is ellássák, miért II. Endre korában királyi vadászok (venatores regii) nevet nyertek; mint ilyenek, helyi szabadalmakkal bírtak, és sem várszolgálatra, sem egyéb közszolgálatra nem köteleztettek, sőt vámon és réven sem tartoztak fizetni. Így éltek és rengeteg erdeikben így dúskálkodtak a szentgáliak egész a legutóbbi időkig és volt rá gondjuk, hogy II. Endrétől kezdve minden királytól kinyerjék szabadalmi leveleik megerősítését. A jelen század elejétől kezdve vadászati kötelezettségek már inkább csak jelképies volt, sertéshús szállítási kötelezettségük pedig már emlékezetet haladó időben elenyészett. De a vadszállítást a királyi udvarhoz egészen 1848-ig gyakorolták s ez évben teljesítették utóljára. Szállítmányuk 3 szarvasból, 6 őzből, 24 nyúlból és 300 húrosból, vagyis fenyves rigóból szokott állani.
Szentgálon túl Városlődöt érjük, melynek német ajkú lakosai kőedényt gyártanak. A mint Szentgál felől a völgyben fekvő faluba a lejtős út beér, jobb kéz felől egy nagy két szárnyú épületet találunk, mely uradalmi vendéglőnek van berendezve. Ez épület egy régi zárda és szeretetház helyén s annak köveiből épűlt. Itt volt hajdan a karthauzi szerzet székháza s a lövöldi főperjel lakása. A falu neve ugyanis a régi okíratokban Leveld és Lövöld s ez alakúlt át a nép ajkán Lőddé. Városlődnek pedig azért nevezik, hogy megkülönböztessék a szomszédságban fekvő Kislőd falutól. A falun végig folyik a Torna pataka, melynek völgyében a nyugati vasút állomása fekszik.
A karthauziak hatalmas szerzetét és zárdáját 1360 körűl I. Lajos alapította, adományozván nekik a bakonyi főispánság javaiból s egyéb javakból roppant uradalmakat. A karthauzi szerzet hazánkban sok százados fennállása után a mohácsi vészt kővető időkben pusztúlt el. Adományos javakban gazdagabb s egyébként is hatalmasabb szerzet nem igen volt hazánkban, sőt mondhatni, tekintélyre nézve még a pannonhalmi főapát is mögötte állott a lövöldi karthauzi perjelnek. Bizonyítja ezt az 1408-iki országgyűlés is, mely a perjel bandériumát ép úgy 200 lovasban határozza meg, mint a pannonhalmi apátét, vagy a veszprémi püspökét. És bizonyítja az 1550-iki országgyűlés, mely a lövöldi perjelnek régi szabadalmain felűl az ország prímását megillető ama különös jogát biztosítja, hogy magánperekben a részére, vagy terhére megítélt perdöntő esküt saját tiszttartója által tétetheti le. A szerzet fennállott mindaddig, míg Veszprém várát 1552-ben a török el nem foglalta.
Városlődnél az út két felé ágazik: éjszaki ága Pápának, nyugati ága Devecsernek megy. A pápai ágon Tapolczafőnél jutunk ki a valódi Bakonyból és lépünk át a nagy nyugati Alföld keleti szélére. E falu praediális nemesekből állott. Itt van a Tapolcza nevű pataknak mészkő sziklák hasadékaiban egy felséges szépségű forrása, még pedig két medenczében, melyeket egymástól alig 3 méternyi sziklapad választ el. Egyiknek a fölszíne már 3 lábbal magasabban fekszik, mint a másiké és mindegyik egy kis tavat alkot. A magasabban fekvő medenczében több kisebb-nagyobb aknán, melyeknek átmérője fél lábtól két lábig váltakozik, a legtisztább hegyi kristályvíz tör elő, és kiömlése már a kisded tó szélén egy felűlcsapó kerekű malmot hajt. Mikor még e helyen falu nem állott, s a mészkő- és dolomit-sziklákat buja erdő borította, oly tündérien szép lehetett e két forrásmedencze, hogy egész természetesnek találjuk a történelmi hagyományok ama részletét, mely szerint hazánkban, mikor már a kereszténység századokon át meg volt honosítva, e forrás partján Ázsiából jött őseink közűl sokan még mindig pogány isteni tiszteletet tartottak. Oltáraik helyét ma is mutogatják.
Innen a Tapolczával együtt Pápára érünk, a vármegye legnagyobb városába, melynek több, mint 14.000 lakosa van. E város ma egyike legcsinosabb vidéki városainknak és építkezései, intézményei, beosztása szerint egészen korszerű város. Régmúltja homályos. Hiteles történelme visszanyúlik a XIV-dik századig. A XIV. században már jó nagy város lehetett, a mi bizonyos onnan, hogy az ország főbb rendei Zsigmond királyt siklósi fogságából kiszabadulásakor ide hozták, a rendek itt gyülekeztek össze s 1401. évi október 27-29-én itt tanácskoztak s biztosították a király és a rendek egymást az alkotmányos hűségről. Első kiváltságlevele Erzsébet királynétól van s 1439-ben kelt. A város egyik, és pedig nagyobb részét a XV-dik század folyamán a hatalmas Garai nemzetség, másik részét kisebb birtokú nemesek bírták, kiknek Böröllő nevű külön praediális birtokuk a város határával soha sem olvadt össze, hanem mindig külön terület volt napjainkig. De e nemesek udvartelkei bent voltak az egykori várban, a mai belvárosban. Garai László után Zápolyai Imre vette birtokába 1487-ben a Garaiak részét s ott is halt meg. A hagyomány szerint Mátyás király gyakran megfordúlt itt. Emlékeztet rá a nagy piaczról kiágazó Korvin-útcza, melyben egy középkorú építésű egyemeletes ház kapu-homlokzatában ott van a Hunyadyak hollós czímere, s ez némi bizonyíték ama hagyomány mellett, hogy e ház egykor Mátyás király tulajdona volt. A ház egész építkezése, beosztása, kapuzata, stb. a XV-dik századra vall. 1495-től kezdve néhány évig Esseghváry György, utána 1514-ben Sittkey Kocsárd, ezután 1524-ig Esseghváry Ferencz volt a várkapitány. Pápa városának polgárai készségesen szálltak hadba a Dózsa-féle parasztlázadás ellen s részök volt a lázadók egy csapatjának a Veszprém és Fehérvár közti úton való megsemmisítésében. Ez okból II. Ulászló 1514-ben megbővítette a város kiváltságait. A mohácsi vész után János király Pápát és Somlyó várát Enyingi Török Bálintnak adományozta, kinek utódai azt a XVI-dik század végeig bírták. 1640-től kezdve már a gróf Esterházyak a várkapitányok. Egymás után István és László, majd Ferencz, a herczeggé lett Pál nádornak testvére. Ennek fia, Esterházy Antal gróf, II. Rákóczy Ferencz fejedelem kurucz tábornoka s ő bírja Pápát 1715-ig, a mikor mint bujdosó elveszti jogát s 1722-ben Rodostóban meghal. Unokatestvére, Ferencz tárnokmester, már 1715-ben birtokba veszi Pápát, s ennek utódai bírják ma is.
A régi pápai várat körűlbelűl arra a helyre, a hol most a nagy templom áll, még a XV. század elején a Garaiak építették. E vár sem másnemű, sem nagyobb nem igen lehetett, mint a palotai vár és sajátságosan jellemzi azon időket, hogy tökéletes, sőt csak tűrhető védelméről is épen nem gondoskodtak. Hasszán beglerbég, Szinán nagyvezér fia 1595. évi október 5-én támadta meg Pápát néhány ezer törökkel és tatárral. A várparancsnok, Huszár Péter, Morvában mulatott; hadnagyai, Békássy Miklós és Hathalmy Mátyás, néhány héttel előbb csatatéren kapott sebeikben húnytak el. A még meglevő csekély várőrség Hasszán basa közeledtére világgá futott, s így e fontos vár kardcsapás nélkül jutott a török kezére.
Szinán várparancsnokká Szemender basát nevezte ki. Fölötte ügyes és gyors férfiú volt ez, ki rögtön elkezdé a vidékről behajtott földnépe segélyével a korszerű és nagymértékű erődítést. Akkor a város mellett folyó Tapolcza vize sem gátak közé szorítva, sem szabályozva nem lévén, a város mellett fekvő, ma tókerteknek nevezett termékeny lapályon széles, áthatolhatatlan mocsarak voltak és ezek védelme alatt a városnak az az emelkedettebb része, a hol ma egészen a Bástya-útczáig a várkastély, a nagy piacz, a városház és megyeház fekszenek, hatalmas táborhely lehetett, ha kellő árkok, töltések, gátak és erődített kapuk állíttattak föl. És Szemender basa valóban mindezt fölállítá úgy, hogy már két év múlva a magyar seregek csak erős ostrommal vehették be a várat. A magyar sereg vezérei Zrinyi György, Batthyány Ferencz, Török István és Derzsfy Ferencz voltak. Koruk legjobb hősei s legjobb csapatvezérei.
Az 1600-ik év borzasztó veszedelmet hozott Pápa lakosságára. Téli szállásra ugyanis 1.000 zsoldos franczia szállásoltatott Pápára; ezredesük De La Mothe volt. A várparancsnok ekkor már Maróthi volt, ki szigorú fegyelem alatt tartotta a zsoldosokat. Ezek ezt nem tűrvén, összeesküdtek, Maróthyt és két hadnagyát orvúl letartóztatták, a német várőrséget lefegyverezték, a várat birtokukba vették, a várost tökéletesen kirabolták, kipusztították, fölégették, s egyúttal a fehérvári basának pénzért fölajánlották a várat.
E borzasztó pusztúlásból Pápa csak lassan épűlt föl. Az 1647-diki országgyűlés a pápai polgároknak ugyanazon vámmentességet és szabadalmakat biztosította, mint Győr és Komárom polgárainak. 1703 végén II. Rákóczy Ferencz fejedelem birtokába jutott s kapitánya Sándor László volt. 1705-ben a császáriak Károlyi Sándortól elvették, de ugyanez év november havában Bottyán János kurucz tábornok ostrommal újolag visszafoglalta. A viharos idők elmúltával a váron és városon kivűl az erődárkok mellett jöttek létre lassanként némi faluszerű telepedések és építkezések, melyekben azonban csak a jobbágyság minden kötelességével terhelt földmíves nép lakott. Így állott fenn Pápa városa az utolsó kuruczháború befejeztéig, a mikor földesura, gráf Esterházy Ferencz, úgy a belső várossal, mint a külső városokkal szerződésre lépett és valamennyit egyesítvén, a mai Pápa városát alkotta belőlük. Ez után szabályoztatott a Tapolcza, szárazzá lett a város környéke, épűlt a mai várkastély, és építtette később gróf Esterházy Károly egri püspök 1771-1786-ban a két tornyú nagy templomot, mely a barokk stílű templomok közt hazánkban egyike a legszebbeknek.
Ezzel egy időben 1783-ban jutott ide vissza a reformátusok túl a dunai püspökségnek főiskolája, az úgy nevezett pápai kollegium melynek a pápai református egyházzal egybekapcsolt története is fölötte korjellemző. E főiskola kezdeményezése 1531-ig, Enyingi Török Bálint pápai birtoklásának kezdetéig felnyúlik, legalább a hagyomány s némi alakszerű bizonyítékok szerint. Nyomdája, melynek első, Guttenberg-féle szerkezetű gépe ma is megvan, 1570 körűl állíttatott föl s 1577-ben már működésben volt, minthogy Huszár Dávid pápai ref. lelkésznek egyik könyve itt ez évben nyomatott. E nyomda mindig a főiskoláé volt. Sok hányattatás után 1660-ban a földesúr elvégre úgy az egyházat, mint a főiskolát kiszorította Pápáról. Hiába rendelte az 1681-diki országgyűlés, hogy a reformátusok Pápán templomot, iskolát és paplakot építhetnek, a hatalmas főúr és nádor, Esterházy Pál herczeg türelmetlensége ezt képes volt megakadályozni. Templom ugyan építtetett egy nemesi magán udvartelken, torony és harang nélkűl; az egyház is szervezve lőn, de a főiskola csak II. József császár türelmi rendelete alapján vitetett vissza régi helyére és ugyanakkor építé a püspökség a mostani Kollegium-útczában levő ó-kollegiumot, mely al- és főgymnasiummal s hittani és bölcsészeti karral, valamint jogakadémiával volt ellátva 1848-ig. Van itt a római katholikusoknak is egy virágzó gymnasiumuk, melyben a pannonhalmi benczés szerzet tagjai tanítanak, irgalmas szerzet, Ferencz-rendű zárda, kicsiny, de virágzó ágostai hitvallású egyház, igen díszes zsidó templom. A zsidó hitközség korábban 6.000 lélekből állt, most is több mint 3.000 lelket számlál. Van egy nőnevelő intézete, melyet Ranolder János, volt veszprémi püspök alapított s a szürke nénék szerzete tanít benne. Egykori lakossága korábban nagyobb részt német ajkú volt. A kézműipar virágzott, de a czéhek legtöbbjébe másnak, mint római katholikusnak, bejutnia nem lehetett. És ezen az átalános törvények sem tudtak segíteni, valamint a vármegye közönsége sem, melynek a régi nemesi világban ugyan nagyobb része protestansokból állott, de azért a hatalmas földesurak, az Esterházy grófok ellen nem volt elég hatalma. Iparos osztályai közűl csakis a csizmadiák, szűcsök, magyar szabók, gombkötők és csutorások voltak magyarok. Ma a város jólléte nagy hanyatlásban van. Maguk a zsidók is, kik főleg a kereskedést tartották kezükben, tömegesen költöznek el; a lakosságnak csak az a része van jóllétben, a mely termékeny szántóföldjein mezőgazdaságot űzhet.
Az írás és az illusztrációk Az Osztrák-Magyar Monarchia Irásban és Képben c. könyvsorozat Dunántúl kötetében (kiadás éve 1881-1906) jelent meg.
Hogy volt régen...?
