dokiAz idén bevezetett új rendszer szigorú feltételek alapján szabja meg a háziorvosi praxisok finanszírozásának mértékét. A legfrissebb adatok szerint sok háziorvos akár százezer forintnál is nagyobb összegtől esik el az új elszámolás alapján.

Több mint kétezer olyan magyar háziorvosról lehet tudni, aki havonta akár százezer forintnál is többet veszít az idén bevezetett finanszírozási rendszerrel. A probléma tehát a háziorvosok harmadát érinti ilyen súlyosan, de valamennyi veszteséggel minden második háziorvos számolhat – írta meg a 444 a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) áprilisi táblázata alapján.

A gyermekorvosoknál még rosszabb a helyzet

A házi gyermekorvosok körében még súlyosabb a probléma. A szakemberek 70 százaléka biztosan veszít valamennyit az új finanszírozási szabályok miatt, 50 százalék ráadásul százezer forintnál magasabb összegtől esik el így. „Akik százezer forintnál többet buknak, egyelőre nem érzik a veszteséget, mert három hónapig kompenzációt kapnak” – jegyezte meg a 444. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Nagy Ákos azonban korábban azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy ez a kompenzálás csak elodázza a problémát.

Ez a baj az új rendszerrel az orvosok szerint

Ahogy már nálunk is olvashattad, az orvosok véleménye szerint az új rendszerben olyan feltételek alapján ítélik meg a teljesítményüket, amelyeket ők szakemberként nem is igazán tudnak befolyásolni. Egy névtelenül megszólalt házi gyermekorvos az RTL híradójának például arról beszélt korábban: egyáltalán nem a háziorvosokon múlik, hogy egy anya anyatejjel táplálja-e a csecsemőjét, mégis az a gyermekorvos kap majd magasabb összeget, akinek a körzetében több szoptató anya van. De az a háziorvos is nagyobb finanszírozásra számíthat majd, aki nem ír fel antibiotikumot pácienseinek, vagy aki több költségtérítéses védőoltást ad be. A hatékonyságmérés fejlesztésével, valamint a jobb teljesítményre való ösztönzéssel egyébként az orvoskamara is egyetért. A mérőszámokról azonban úgy véli, nem kizárólag az orvos teljesítményét tükrözik, hanem egyebek mellett azt is, hogy az adott körzethez tartozó páciensek mennyire nyitottak oltásokra vagy szűrővizsgálatokra. A NEAK friss adatai szerint egyébként jelenleg több mint 700 háziorvosi, valamint 200-nál több fogorvosi praxis áll betöltetlenül Magyarországon.

Hirdetés