valaszt1Áder János köztársasági elnök október 12-ére írta ki az önkormányzati választást.

;A köztársasági elnök nyilatkozatában a következőket írta: "Falvaink, városaink, megyéink önkormányzatai legújabb kori demokráciánk nélkülözhetetlen tartópillérei. Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik. Ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos az is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen. Az Alkotmánybíróság 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az Alkotmánybíróság döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását. Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől. Ezért – élve köztársasági elnöki jogkörömmel – a mai napon meghozott államfői határozatommal 2014. október 12-ére tűzöm ki az önkormányzati választások időpontját."

Hirdetés