vasutA következő európai uniós fejlesztési ciklus nyertese a közlekedés területén a vasút lesz, amire a fejlesztési források mintegy háromnegyedét lehet majd fordítani - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikai államtitkára az MTI jelentése szerint Siófokon, a Nemzeti Közlekedési Napok szakmai konferenciáján.
A háromnapos rendezvény nyitónapján, mintegy hatszáz résztvevő előtt az államtitkár elmondta: a fő célkitűzések közé tartozik, hogy valamennyi autópálya elérjen az országhatárig és minden megyeszékhely bekapcsolódjon a gyorsforgalmi úthálózatba.
Ismertetése szerint a következő kormányülésen tájékozatják a kormányt a tárca fejlesztési koncepciójáról és ezek tervezett sorrendiségéről, amelynek elfogadása szükséges ahhoz, hogy az uniós forráslehívások időben elkezdődhessenek.
A közlekedés fejlesztési igényei az államtitkár beszámolója szerint háromszor akkorák, mint amennyi forrás rendelkezésre áll. A meglévő úthálózat fenntartására, karbantartására a szükséges összegnek csak mintegy 40-50 százaléka fordítható - tette hozzá Tasó László.
Az autópályák határig történő építésével kapcsolatban kifejtette, csak akkor lesz értelme erre fordítani a forrásokat, ha az érintett szomszédos országokban is elérnek az autópályák a határig.
Beszélt arról is, hogy a nagyléptékű vasútfejlesztésekben - amelybe beletartozik az elővárosi vasúti közlekedés is - a lassú engedélyeztetési rendszer veszélyezteti, hogy az ország le tudja hívni a rendelkezésre álló uniós forrást. A tárca már elkészíttette a javaslatcsomagját arról, hogy lehetne rövidebbé, egyszerűbbé tenni a hatósági eljárásokat, ami jogszabály-változtatásokat is tartalmaz.
Az államtitkár szerint fontos teendők vannak még a projektek jobb előkészítésében és összehangolásában is, és a jövőben jobban ki kellene aknázni a vízi-közlekedés lehetőségeit.
Becsey Zsolt, közlekedésért felelős helyettes államtitkár előadásában arról beszélt, hogy már eddig is komoly közútfejlesztések történtek, ami közép-európai viszonylatban kimagasló teljesítménynek számít, főleg ami a gyorsforgalmi útfejlesztést illeti. A modern technológiák alkalmazásában is komoly előrelépések történtek. Az e-útdíj rendszer bevezetése is egyértelmű siker, amely iránt már más országok is érdeklődést mutattak. 
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, a vasúttársaság ma már a szolgáltatásfejlesztést tartja a legfontosabb feladatának, továbbá a szemléletváltást, miszerint 'az utasokért vagyunk, nem az utasok vannak értünk'.
A cégnél a gazdasági hatékonyság javítása megtörtént, a következő lépés a szakmai működés reformja lesz. Az unió a közösségi közlekedést előnyben részesti, de ahhoz hogy az utasok is ezt tegyék, fejleszteni kell - mondta, a célok között megemlítve az integrált jegyrendszer bevezetését és az utas-tájékoztatás további fejlesztéseit.

Hirdetés