allami szamvevoszekAz integritáskultúra megszilárdítása érdekében az Állami Számvevőszék egy folyamatosan rendelkezésre álló, online felületen könnyen kitölthető kérdőívet kínál a magyar közszféra szervezetei számára, kitöltésével a szervezetek fel tudják mérni és értékelni tudják az integritási helyzetüket.

Az ÁSZ 2011-ben indított, évente megismételt integritásfelmérése hatékonyan járult hozzá az integritásszemlélet megismertetéséhez és elterjesztéséhez a magyar közszféra szervezetei körében - jelentette be weboldalán pénteken a számvevőszék. A korrupciós kockázatok feltérképezését szolgáló számvevőszéki kezdeményezés sikerességét mutatja, hogy folyamatosan növekedett a kérdőívet kitöltő intézmények száma, és a felmérésben több alkalommal részt vevő szervezetek körében a kontrollok kiépítettsége is javuló tendenciát mutat.

Az idei évtől a szervezetek már nem kampányjellegű felmérésekben vehetnek részt, tehát nincs kötött kitöltési időszak, hanem az év során bármikor, akár többször is kitölthetik a kérdőívet online. Így a szervezetek a korábbi hiányosságaik megszüntetése, kijavítása után felmérhetik, hogy a megtett intézkedéseik eredményeképpen mennyivel változott az integritásértékelésük.

A költségvetési szervekre kiterjedő önértékelés célja azon kockázati tényezők feltárása, amelyek károsan befolyásolhatják a közszféra szervezeteinek védekezőképességét a korrupciós kockázatokkal szemben. Az önértékelés nemcsak felhívja a közszféra szervezeteinek a figyelmét a tevékenységükkel összefüggő korrupciós kockázatokra, de a már kiépített kontrollok értékelésével megteremti annak lehetőségét is, hogy elősegítsék saját szervezetük integritásának erősítését – hangsúlyozta az ÁSZ. Ezzel hozzájáruljanak az integritásszemléleten alapuló közigazgatási kultúra elterjedéséhez, az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználás megteremtéséhez, illetve megerősítéséhez.

Hirdetés