balaton hajoA 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – közölte a társaság vezérigazgatója, Veigl Gábor.

A 75 százalékban az állam, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A mentrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett. Veigl Gábor elmondta: a társaság 10 kikötője évek óta teljes kihasználtsággal üzemel, az ebből fakadó bevétel a tavalyi 6-7 százalékos áremelésnek megfelelően nőtt. A kikötőket folyamatosan fejlesztik.

A hajótársaság vízépítő ágazata ugyancsak rekordot döntött, 450 millió forintot meghaladó árbevételt ért el. A legnagyobb balatoni vízépítő flottáját működtető cég főként kikötőépítési és kotrási munkákra kap külső megrendeléseket – mondta a vezérigazgató. Kitért arra is, hogy optimisták a forgalmi becsléseik 2023-ra, kiindulva a jelenleg is közlekedő komp kiemelkedő forgalmából, a megnövekedett rendezvények számából, valamint a programhajó iránti igényekből. Közölte azt is, hogy a hagyományoknak megfelelően húsvét nagyszombatján induló személyhajózás menetrendje kis mértékben változik: elsősorban a programhajózás további fejlesztése az idei cél.

A Bahart évente mintegy 600-700 millió forintos önerőt tud fejlesztésekre fordítani a vezérigazgató tájékoztatása szerint. Ennek keretében tervezik a szántódi és a tihanyi kompkikötők, valamint a fonyódi, a badacsonyi, a balatonlellei, a siófoki és a balatonfüredi kikötők fejlesztését. A siófoki telephely, valamint a kikötők megnövekedett energiaköltségeinek ellensúlyozására energiahatékonysági stratégiával készülnek. A középtávú tervek között szerepel a telephely teljes megújítása is.

Az állami tőkeemelésnek köszönhetően – korábbi híradások szerint 5,7 milliárd forintból – építtetett két új kompról és két új katamaránról Veigl Gábor elmondta, elkészültek a komáromi hajógyárban. A vízrebocsátásuk és üzempróbájuk is megvolt. A Sió-csatorna hajózhatóvá válásától függ, hogy mikor juthatnak el a Balatonra; bíznak abban, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása.

A legutóbbi közgyűlés által elfogadott, 2023-as üzleti terv infláció alatti átlagos áremelésekről is szól. Az egész évben közlekedő kompon a személy- és kerékpárszállítás árai nem változtak, az egyéb járművek átviteléért 13-17 százalékkal többet kell fizetni, mint tavaly.

Hirdetés