valasztasutanAz április 8-ai országgyűlési választáson mintegy 11 ezer szavazatszámláló bizottság működik majd, a választás során kiemelkedő szerepük van. Ezekbe várják a jelentkezőket a helyi választási bizottságok.

A szavazatszámláló bizottságok feladata a szavazás lebonyolítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és ha szükséges, a választás törvényes rendjének helyreállítása. A szavazatszámláló bizottság állapítja meg a választás szavazóköri eredményét is.

A szavazatszámláló bizottságok legalább öttagúak, a testületek három tagját – és a póttagokat – a képviselő-testület választja meg a helyi választási iroda javaslatára, legkésőbb március 19-én 16 óráig. A szavazatszámláló bizottságok választott tagjai oktatáson, felkészítésen vesznek részt, a szavazás napján pedig hajnaltól a szavazatok összeszámlálásig a szavazókörökben segítenek a választás lebonyolításában. Munkájukért díjazást kapnak  ez egy január elején kiadott miniszteri rendelet értelmében 20 ezer forintról 35 ezer forintra emelkedett - és mentesülnek a szavazás napját követő munkanapon a munkavégzés alól.

A szavazatszámláló bizottságnak emellett tagjai lehetnek a választókerületben jelöltként indulók megbízottjai is (jelölő szervezetenként két-két ember), az ő díjazásukról a megbízójuk gondoskodik. A szavazatszámláló bizottság működőképességéhez legalább öt tag kell, így ha a pártok delegáltjaival együtt sincs meg az öt tag, akkor a képviselő-testület által megválasztott póttagok közül hívnak be valakit a testületbe.

A helyi választási irodák vezetői (a jegyzők) várják a választókerületben élő választópolgárok jelentkezését a szavazatszámláló bizottságokba. Fontos előírás, hogy csak az adott országgyűlési egyéni választókerületben lakcímmel és választójogosultsággal rendelkező lakosok lehetnek a választási bizottság választott tagjai.

Nem lehet a bizottság tagja képviselőjelölt, képviselő, alpolgármester, jegyző, másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja és az, aki a honvédséggel szolgálati jogviszonyban áll. Párt tagja, a választókerületben jelöltet állító szervezet tagja, a választókerületben induló jelölt hozzátartozója, valamint egyes államigazgatási szervek munkatársai sem lehetnek a bizottság választott tagjai.

 

Hirdetés