„A család: olaj az élet lámpásában” – talán ez a Gárdonyi-idézet állhatna mottóul a rákospalotai Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) ajtaján. Az alapítvány az elmúlt húsz évben olyan modellt dolgozott ki és működtet, amely éves átlagban hat-tíz fedél nélküli családot juttat önkormányzati bérlakáshoz. A segítségük nélkül a szülők valószínűleg az utcán, a gyerekek pedig állami gondozásban végezték volna.
A SZÉRA csámpás „S” betűje olyan, mintha gyerekrajz volna. A hajléktalanokkal foglalkozó szociális intézmények általában nem vidám helyek, de a SZÉRA ebben is rendhagyó.
A rákospalotai családotthonban fürtökben lógnak a gyerekek a SZÉRA vezetőjén, az évtizedek óta Magyarországon élő, chilei származású Carlos Lattes Pavezen. „1997-ben, az új gyermekvédelmi törvény kihirdetése után alakultunk meg, a rákospalotai önkormányzat részeként. Két év múlva azonban leváltunk az állami szféráról, mert kiderült, hogy az állami intézményeknek meg van kötve a kezük.
Ahhoz, hogy lépni lehessen, egy csomó fölösleges kört kell lefutni, a szociális terület nem viseli el ezt a bürokratikus rendszert, itt mindenre azonnal kell reagálni, erre csak civil szervezet képes” – kezdi az irodában Carlos. Hegedüsné Mónika, a SZÉRA egyik szakmai vezetője pedig arról beszél, hogy más intézményekben, ahol futószalagon kezelik az emberi sorsokat, a kollégák hamar kiégnek. Náluk alig van fluktuáció, mert vannak sikereik, látnak talpra állni családokat. Ráadásul a gárda annak idején együtt kezdett fiatalon, lelkesen, s az összetartozás élményét máig érzik. A SZÉRA három családotthonban 52 családot gondoz, hajléktalanszállójuk férfiakat fogad be. Léteznek persze más szervezetek, amelyek hasonló nagyságrendben, esetleg tömegesen foglalkoznak hajléktalanokkal. A SZÉRA egyedisége abban áll, hogy az ellátottak jelentős részét kivezetik a szociális gondoskodás soha véget nem érő mókuskerekéből.
Hogy volt régen...?
