orvosiugyElindult a toborzás, hogy vegyenek részt az Országos Mentőszolgálat által irányított új rendszerben. Vállalkozások tucatjai dőlhetnek be.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) néhány napja számolt be arról, hogy elindult a nyomásgyakorlás, néhány kollegiális vezető valótlanságot állítva szeretné megfélemlíteni a háziorvosokat, hogy rábírja őket, írják alá az új ügyeleti szerződést. A Népszava úgy tudja az érintettektől, hogy a „meggyőzés” részeként az is elhangzott, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerződést bonthat velük, és lista is készülhet róluk a belügyminiszternek.

A lap idézi azt a dokumentumot is, amelyet Kunetz Zsombor orvos osztott meg Facebook-oldalán. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal abban azt írta a háziorvosoknak, hogy „a jogszabály szerint azok is kötelesek részt venni az ügyeleti ellátásban, akik nem írják alá a szerződést.” Ezt az Orvosszakszervezet elnöke cáfolta. Szabad Zoltán szerint a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nincsen mód a háziorvosok ügyeletbe kényszerítésére.

A cikk itt olvasható tovább

Hirdetés