posta2A Magyar Posta Zrt. október végén jelentette be, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt, illetve energiafelhasználása csökkentése érdekében november 12-étől 210 település 366 postahivatalát zárja be ideiglenesen. Azon a 101 településen, ahol több szolgáltatóhely működik, a fennmaradók vették át a feladatokat, és úgy tudni, a bezárt intézményekben dolgozókat is. Azon a 109 településen pedig, ahol nincs másik – nyitva tartó – hivatal, mobilpostát állítottak szolgálatba. Számos önkormányzat jelezte, hogy nem értenek egyet a bezárásokkal, és mint kiderült, kezdeményezték is a postánál az újranyitást.

Az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján az állami cég január 2-án büszkén közölte, hogy 32 településen újra kinyit 45 korábban bezárt postahelyet. Az „önkormányzatokkal kötött megállapodás” azt jelenti, hogy a településeknek meg kellett állapodniuk a postával, mennyit fizetnek azért, hogy a postahelyek újra kinyissanak.

Közleményükben kiemelték, hogy így is több hivatal van nyitva, mint az előírt minimum, és hogy a cég új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott a postahelyekről. Ahol a települések vállalták, hogy az üzemelésre vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott megállapodás született a további működésről.

A cikk itt olvasható tovább

Hirdetés