Háborús időkben a kormány elsődleges célja a családok és a munkahelyek védelme, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése. A költségvetés maradéktalanul biztosítja az ehhez szükséges forrásokat, miközben a kormány tovább javítja az egyensúlyi mutatókat.


Ezt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének május végi helyzetéről kiadott részletes tájékoztatójában tette közzé a Pénzügyminisztérium (PM). A költségvetés garantálja a rezsicsökkentés fenntartását az átlagfogyasztás mértékéig a közel négyszeresére emelt Rezsivédelmi Alapon keresztül. Ezzel a kormány továbbra is Európa legnagyobb rezsitámogatását garantálja a magyar családoknak, a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak - írták a jelentésben.

A kormány az elhúzódó háború és a szankciók okozta rendkívüli kiadások ellenére is tartja az idei évre kitűzött hiánycélt, a május havi hiány az elmúlt hét év legalacsonyabb májusi deficitje – közölte a PM. Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2.763,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2.752,4 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 56,5 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 67,3 milliárd forintos hiányt mutattak. Májusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 53,6 milliárd forint hiánnyal zárt.

Az év első felében, ismert folyamatok és egyszeri kiadások miatt alakult magasabban a hiány, gyorsabb volt annak felfutása. Az év első öt hónapjában a lakástámogatásokra fordított kiadások összege 320,3 milliárd forint volt, az előző év azonos időszakához viszonyítva 95,7 milliárd forinttal több. Az eltérés fő oka az otthonfelújítási támogatás esetében a tavalyi évről áthúzódó kifizetés, amelyet a Magyar Államkincstár folyamatos feldolgozás mellett folyósít.

Az egyedi és normatív kiadásokon belül a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben május végéig 894,6 milliárd forintot fordított a költségvetés a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos-energia és földgáz egyetemes szolgáltatás kompenzációjára.

Magasabban teljesültek az első öt hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva a babaváró támogatások is, erre a célra 26,2 milliárd forinttal, míg a diákhitel-konstrukciók támogatására 4,6 milliárd forinttal fordítottak többet.

Meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is, nyugellátásokra 2.567,7 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 933,0 milliárd forintot fordítottak május végéig.

A központi alrendszer május végi, 14.380,2 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 2.179,6 milliárd forinttal, 17,9 százalékkal magasabb összegben alakultak.

A központi alrendszer május végi, 17.143,5 milliárd forint összegű kiadásai 2.205,8 milliárd forinttal, 14,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát.

Hirdetés