A nemzeti össztermék (GDP) évenkénti adatsoraiból kiderül: a hazánkba érkező uniós forrásokat rosszul használtuk fel, ugyanakkor kimutatható, hogy csaknem 1500 milliárd forintnak „lába kelt”, közvetlenül nem segítette a növekedést. Uniós pénzek nélkül ott tartanánk, mintha a tragikus eredményű 2009-es esztendőt írnánk.
Manapság egyre gyakrabban vetődik fel az a kérdés, hogy a főként uniós illetőségű, hazánkban működő, külföldi vállalkozások túl sok pénzt visznek ki az országból. A magyar kormány "szabadságharcának" már hosszú ideje részét képezi az a cél, hogy, az Európai Unióból legalább annyi működő tőke jöjjön be, mint amennyi a nálunk megtermelt jövedelem (főként osztalék) címén az országból kimegy. Nézzük a számokat: 2014-ben a közvetlen tőkebefektetések után a „kiment” hazánkból nettó 3,96 milliárd euró, míg az Európai Unióból „bejött” nettó 3,93 milliárd euró.
A „bejövő” uniós pénzek alapvető funkciója az lenne, hogy minél nagyobb gazdasági növekedést generáljon. (A GDP szempontjából alapvető kérdés, hogy milyen külső vagy belső pénzforrások adják a bővülést.) Akkor kedvező a mérleg, ha a gazdasági növekedés mértéke lényegesen magasabb, mint amekkora az az uniós nettó támogatás összege volt.
A hivatalos statisztikai adatok jól tükrözik, hogy miképpen is alakult a tőkemérleg, és milyen mértékben hasznosultak az uniós pénzek.
A KSH adatai szerint az ország 2010-2014 között legalább 21,7 milliárd euró uniós nettó támogatást kapott, amelynek forint ellenértéke (a 2010-2014 közötti évek átlagos 290 forint/euró átlagárfolyamaival számolva) 6293 milliárd forint volt. A még nem végleges KSH adatok alapján a 2015. évi uniós nettó támogatás összege legalább 4,5 milliárd eurót tett ki, aminek forint ellenértéke (310 forint/euró) 1 395 milliárd forint volt, ebből kiderül, hogy 2010-2015 között 26,2 milliárd euró (nettó 7 688 milliárd forint) uniós támogatást kaptunk.
Emellett a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp) a 2013-2015 közötti évek növekedésének 2 százalékát adta, ami három év összesített növekedésének a 25 százalékát, vagyis 1 271 milliárd forintot tett ki. (Az MNB információi szerint 31 ezer vállalkozás kapott 2 125 milliárd forint hitelt.) Ez az „unortodox” hitelösszeg 60 százalékát tette ki, és növekedési (nem hitelkiváltási) célokat szolgált. Azt lehet, tehát feltételezni, hogy az 7688 milliárd forintos uniós támogatás és az 1 271 milliárd forintos jegybanki forrás a GDP növekedésének realizálódását szolgálják.
Ahhoz, hogy a mostani növekedés mértékét és a "ráfordításokat" megfelelő módon tudjuk kezelni, érdemes figyelembe venni, hogy 2009 az utóbbi 20 esztendő legtragikusabb gazdasági éve volt, amikor a GDP nominálértéken 2,9 százalékkal, míg reálértéken 6,6 százalékkal csökkent a megelőző esztendőhöz képest. (Ezt meghaladó visszaesést csak 1991-ben tapasztaltak, amikor a GDP 14 százalékkal zuhant reálértéken, a megelőző évhez képest.)
Szembeötlő, hogy az Európai Uniótól 2010-2015 között, vagyis hat év alatt kapott 7 688 milliárd forintos nettó támogatás 235 milliárd forinttal több, mint az ugyan ebben az időszakban elért összesített GDP növekedés (7 453 milliárd forint) volt. Vagyis ez azt jelenti, hogy 2015-ben – EU támogatás nélkül – a GDP 26 024 milliárd forint lett volna, ami nominálisan 0,9 százalékkal kevesebb, mint a már említett, tragikusan alacsony 2009. évi (26 259 milliárd forint).
De semmivel sem jobb a helyzet, ha az uniós támogatás és az MNB növekedést szolgáló hitelét vetjük egybe a tényleges bővüléssel. Ez a két támogatási forma együttesen, hat év alatt, 8 959 milliárd forintot tett ki, ami 1 506 milliárd forinttal több mint a már említett, összesített 7 453 milliárd forintos nominál növekedés. Vagyis a következtetés nyilvánvaló: ha ez a két forrás nincs, akkor a 2015. évi GDP 24 753 milliárd forintot ért volna el, ami nominálisan 5,7 százalékkal (!) kevesebb az évtized mélypontját jelentő 2009. évinél.
A növekedési elszámolásból kiderül az is, hogy 1 506 milliárd forint lényegében "eltűnt" vagy „elillanhatott” hat esztendő alatt.
Mivel nincsenek „köddé válások” sem az uniós, sem a jegybanki pénzek esetében – és az egyéb tényezők alapvetően változatlanok -, akkor azt kell mondanunk, hogy azért állunk a ma a jelenlegi, és nominálisan nem az 5,7 százalékkal rosszabb 2009-es szinten, mert volt kaptunk uniós támogatást, és létezett az nhp is. Ilyen értelemben az utóbbi hat év alatt kialakult gazdasági pozíciónk 85 százaléka az Európai Uniónak, és 15 százaléka jegybanknak köszönhető.
Ha elfogadjuk, hogy a jegybank valóban akkora összegű hitelt helyezett ki az nhp során, mint amekkora a jelentéseikben szerepel, és abban sem kételkedünk, hogy az általa nyújtott támogatások megoszlása is valóban olyan volt, mint amelyről beszámoltak, és figyelembe vesszük, hogy emellett voltak más, a növekedést elősegítő források is, például a járműipar GDP-n belüli látványos előretörése vagy kiemelkedően fontos cégekkel kötött, különböző kormányzati megállapodások, amelyekhez gyakran különféle támogatások is párosulnak, akkor a helyzet még rosszabb. A már említett, eltűnt 1506 milliárd forint, vagyis a gazdaságilag rossz hatékonysággal, esetleg minden hatékonyság nélkül (!) felhasznált pénzek eredete körül azonban nem csak az uniós támogatást kell keresnünk, hanem ennél lényegesen többet! Ezek a pénzek természetesen nem tűntek el, mint a hajók a Bermuda háromszögben, hanem „csak” nem az eredeti "kikötőben" kötöttek ki.
A végkövetkeztetés nyilvánvaló, ha nincs az Európai Unió, akkor az utóbbi hat év alatt egyetlen tapodtat sem fejlődtünk volna, hanem a legjobb esetben megmaradtunk volna a tragikusan alacsony 2009-es gazdasági teljesítménynél. Így a 2015 évi GDP reálértéken sem lenne több, mint a 2009 éves! A számok azonban azt mutatják, hogy a 2015 évi GDP 9,7 százalékkal több, mint a hat esztendővel korábbi, ami kizárólag az uniós támogatásnak, mint külső pénzforrásnak köszönhető. Az „eltűnt” 1506 milliárd forint támogatás pedig egyfajta magyarázat lehet a társadalmi rétegek között egyre tátongó jövedelmi szakadékra. A vezető kormánypárti politikusok gyakran mondják: az unortodox gazdasági filozófia érvényesülésének alapfeltétele a belpolitikai nyugalom. Ehhez viszont hozzátehetjük, hogy ezt az alapfeltételt az Európai biztosította és biztosítja ma is. Ugyanakkor a magyar gazdaság hazai tulajdonosi szektora uniós források nélkül fejlődésképtelen és semmivel sem növeli az ország GDP-jét!
Mi lenne a gazdasággal az Unió nélkül?
Csak az uniós támogatási pénzek éltetik a magyar gazdasági növekedést, értenek egyet a Népszava által az utóbbi hetekben megszólaltatott szakértők. Bár a kormány által közölt növekedési kilátások igen bizakodóak, az első negyedéves GDP-adat aggodalomra ad okot, és felveti azt a kérdést: mi lenne a gazdasággal, ha nem áramolnának be folyamatosan a pályázati pénzek?
A jövő évi növekedéssel kapcsolatban kivételesen azonos állásponton áll az Európai Bizottság és a magyar kabinet, 2,5 százalékos GDP-bővüléssel számolnak. Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy 2016 első negyedévének növekedési mutatója lényegesen alacsonyabb volt a vártnál, pusztán 0,9 százalék.
A versenytársakkal szemben már most erős lemaradás mutatkozik. A Népszavának júniusban nyilatkozó Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint Magyarország egy egyértelműen lassú növekedési pályán mozog, Csillag István, korábbi gazdasági miniszter pedig egyenesen úgy fogalmaz: több mutató tekintetében már inkább Romániához kéne felzárkóznunk.
Inotai András közgazdász szerint azonban még ezzel a mérsékelt ütemű bővüléssel is gond van, mert a papíron megindult magyar növekedés fenntarthatatlan – a gazdaságot ugyanis eddig az uniós támogatások mellett főként két nagy autóipari beruházás húzta. Kiemeli továbbá, hogy minden elemző számára világos volt, hogy a növekedés egyik, ha nem a legmeghatározóbb tényezője az uniós támogatás.
A helyzet kialakulásában alapvető szerepet játszik, hogy a külföldi tőke kevés beruházást valósít meg Magyarországon. Csillag István és Vértes András egyetért abban, hogy ennek legfőbb oka az átláthatatlan állami intézményrendszer és a jogbizonytalanság, ahogy Mellár Tamás egyetemi tanár szerint is elengedhetetlen az állam demokratikus működése a gazdasági növekedéshez. Ettől függetlenül a külföldi beruházások hiánya nem jelentene gondot, ha azt a hazai befektetők képesek lennének kipótolni. Azonban Csillag István és Mellár Tamás is azt hangsúlyozza, hogy mindez nem történik meg, mert a hazai vállalati szektor elavult, alacsony versenyképességű. További létfontosságú tényező a lakossági és üzleti hitelezés, amely Vértes szerint nem növekszik érdemben. Mindegyik szakértő fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az egyre elmélyülő munkaerőhiány csak súlyosbítja a beruházások küszködését.
Ilyen válság közeli helyzetben természetesen égető szükség van az uniós transzferekre, mert az a kereslet élénkítésén keresztül növeli a GDP-t és a foglalkoztatottságot, írja Dedák István közgazdász. A Portfolión megjelent írásában rámutat: az Európai Unión belül Magyarország kapta arányosan az egyik legtöbb támogatást 2010-2014 között, a GDP-ből származtatott GNI (bruttó nemzeti jövedelem) 4,4 százalékát.
Inotai szerint azonban ez az összesen 21 milliárd eurónyi összeg nem hasznosult kellőképpen. A kis- és közepes vállalkozások megerősítésére mindössze ennek 10 százalékát fordíthatták, miközben az agrártámogatásokat is kevés esetben költötték a mezőgazdaság modernizációjára.
A „hogyan tovább”-ról sötét képeket festenek a szakértők. Csillag és Vértes szerint a legcélszerűbb az lenne, ha az állam békén hagyná a piacokat, és nem változtatná folyton az adórendszert. Mellár Tamás úgy véli, az oktatásra és az egészségügyre kellene több forrást fordítani, vagy akár dán mintára a hi-tech iparágat húzóágazattá fejleszteni. Inotai szerint a Brexitnek is köszönhetően vagy csökkennek a jövőben a pályázati alapok, vagy csak visszatérítendő támogatásokként osztja ki őket – ez azonban katasztrofális hatással lehet a magyar gazdaságra. Dedák István úgy számol, a brüsszeli pénzáradat mérséklődése esetén a növekedés gyakorlatilag nullára esne vissza.
(Népszava)
Hogy volt régen...?
