munka11 kA gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok "húzzák" a foglalkoztatási adatokat az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelte, hogy a javuláshoz egyre jelentősebb mértékben járul hozzá a versenyszféra, köszönhetően a kormány aktív foglalkoztatáspolitikai programjainak.

A foglalkoztatottak létszáma 4 millió 122 ezer volt az idei év második negyedévében a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, 190 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ez 4,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 91 ezerrel csökkent a második negyedévében, 359 ezerre, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 8,0 százalékra mérséklődött.

Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte: 190 ezres bővülés többségét a nem közfoglalkoztatottak adták, akiknek száma 167 ezerrel nőtt. A közfoglalkoztatottaké ugyanakkor 23 ezerrel, tehát nem csak a közfoglalkoztatás húzta a munkaerőpiacot. Elsősorban az iparban volt jelentős a növekedés, csaknem tízszázalékos, a mezőgazdaságban viszont 3,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak létszáma. Hozzátette azt is az elemző, hogy a munkanélküliség öt és féléves mélyponton volt az április-júniusi adatok szerint. Szerinte a kiskereskedelmi fogyasztási tendenciák is kedvezőek - összefüggésben a javuló munkaerő-piaci adatokkal. A második negyedévi adatok is megerősítik az ezzel kapcsolatos várakozásokat, ez pedig a gazdasági növekedésre vonatkozó kilátásokat is javíthatja.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője rámutatott: a foglalkoztatás első negyedéves növekedési üteme nagyobb volt, mint a második negyedévé, mert az első három hónapban jelentős szerepe volt a téli közmunkaprogramoknak. Szerinte a munkaerő-piaci folyamatok a közmunkaprogramok hatását kiszűrve is lassú, de fokozatos javulást mutatnak, ami összhangban van a gazdaság élénkülésével. Folytatódik az előző hónapokban is megfigyelhető tendencia, hogy a gazdasági növekedés javulásával a magánszektorban is nő a foglalkoztatottság - mondta. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a közmunkaprogramok változásai nehezítik a munkaerő-piaci adatok értékelését, illetve nehéz megítélni a várható folyamatokat. A kormány újabb közmunkaprogramot tervez, ami várhatóan jelentősen hat majd az következő havi mutatókra – jegyezte még meg Nyeste Orsolya.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki, ebben kiemelte: újabb csúcson van a foglalkoztatottság, a második negyedévi 61,7 százalékos foglalkoztatási ráta 1992 óta a legjobb. Az újabb kiváló számokhoz a versenyszféra egyre jelentősebb mértékben járul hozzá, köszönhetően a kormány aktív foglalkoztatáspolitikai programjainak - fogalmazott a tárca. A minisztérium azt is hangsúlyozta, hogy az idei év első és második negyedében is 3,3 százalékkal nőtt a nők foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakához képest, ami az uniós tagállamok között az egyik legjelentősebb bővülés. "A nők az uniós tagországok sorrendjében több helyet előbbre léptek, már a harmadik negyedben vannak, és remélhetőleg végleg elrugaszkodtunk az utolsó helyekről" - írja közleményében a tárca. A legjelentősebb létszámnövekedés a harmincas és az ötvenes éveikben járó nők között volt.

A munkanélküliségi adatokkal kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: ilyen kedvező adatokra utoljára 2008 negyedik negyedévében volt példa. A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, az aktivitást ösztönző intézkedéseknek, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak. A kedvező foglalkoztatási adatok pozitívan hatnak a költségvetés bevételeire, emellett a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik, ennek eredményeként elősegítik a gazdaság bővülését is - áll a minisztérium közleményében.

Hirdetés