Disznóól, kitakarítom – mondta az uniós pályázati rendszerről Orbán Viktor miniszterelnök még 2011 elején. Azóta „gyorsítunk”, „egyszerűsítünk”, „kiírjuk-kiírtuk”, „elköltjük-elköltöttük”. Jól állunk, sőt egyre jobban –az uniós pénzekért felelős vezetők magabiztossága eddig nem tűrt ellenvetést. Aki más mondott, mint ők, az hazudott, elferdítette a tényeket, a szocialistákat szolgálta, de legalábbis rosszat akart az országnak. Aztán jött Lázár János. (A Népszabadság írását ismertetjük.)
Lázár János, nem ködösített tovább, hanem vallott. Nem a sikerpropagandát akarta lerombolni, más mozgathatta az őszinteségét. Átvette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) vezetését, a közösségi támogatások felhasználásának irányítását, azt nem engedhette, hogy ha kudarccal végződne a küldetése, akkor az ő nevéhez tapadjon annak szégyene, hogy Magyarország még azt a pénzt sem képes elkölteni, amit ingyen kap. Az NFÜ állománygyűlésén, az ország nyilvánossága előtt alázta tehát meg azokat, akik az elmúlt években főnökeik és a kormányzat elvárásainak megfelelve működtették a pályázati rendszert. A sok „lusta, béna, impotens” meg nem érti, most miért ő a bűnbak.
Vélhetőleg azért, mert a szégyent, hogy 15 operatív programból 13 esetében az Európai Unió felfüggesztette a kifizetéseket, már nagyon nehéz csak „az elmúlt nyolc év”-re fogni. Az sem az előző rendszer hibája, hogy minimum 100 milliárd forint büntetés van kilátásban, és legalább 500 milliárd forint értékű támogatásra még ki sem írták a pályázatokat. Ahhoz, hogy Magyarország el tudja költeni a rendelkezésére álló 8200 milliárd forint uniós forrást, a következő hónapokban jócskán túl kellene vállalnia magát, nagyjából 1500milliárd forint támogatási szerződést kellene aláírnia, hiszen gondolnia kellene a bebukott projektekre, a pénzt felhasználni nem tudó nyertesekre, az unió által kifogásolt és végül nem támogatott fejlesztésekre is. Az MSZP-kormány a rendelkezésére álló támogatások közel 100 százalékát elköltötte, de erre csak úgy volt képes, hogy jóval több pénzre kötött szerződést, mint amennyit az EU-tól kapott.
Megszállóként jelentek meg az új kormány emberei 2010 nyarán az NFÜ-ben. A még az előző kormány által kinevezett elnököt, Vági Mártont azonnali hatállyal mentette fel Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Vági legfeljebb a személyes holmijait kapkodhatta össze. A szervezet dolgozóival az elmondásuk szerint egy felelősségvállaló nyilatkozatot írattak alá. Az új elnök, Petykó Zoltán a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától jött. Mielőtt munkába állt, képezték az új feladatra, megismertették vele a rendszert, addig ugyanis nem sok köze volt a fejlesztéspolitikához. Hogy mennyire sikerült beletanulnia, azt legfeljebb az alapján ítélhetjük meg, hogy mit hagyott maga után, ezt pedig Lázár Jánostól már tudjuk.
Mégis, amikor Petykó 2013 áprilisában lemondott, az NFÜ ezt közölte: „Petykó Zoltán már kinevezésekor egyértelműsítette, hogy csak addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szervezete képessé nem válik a Magyarország rendelkezésére álló fejlesztési források teljes befogadására. A mintegy 8200 milliárd forintos összeg közel 100 százalékára már kiírta a pályázatokat az NFÜ és 95 százalékát már le is kötötte, vagyis Petykó Zoltán az eredetileg tervezettnek megfelelően nyújtotta be a lemondását”.
Igaz, 2010-es kinevezése után Petykó Zoltán szinte azonnal új főnököt is kapott a feje fölé: az általános orvos végzettségű Molnár Ágnest, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai és koordinációs államtitkárát. Ő 2010 augusztusában felvázolta lapunknak a szándékait. Akkor már több mint 6000 milliárd forintnak kifizetés vagy kötelezettségvállalás erejéig volt gazdája, s több mint 1200 pályázati felhívás volt érvényben az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében. Az államtitkár azt ígérte, hogy egyszerűbb, átláthatóbb, gyorsabb, bürokráciától mentes pályázati rendszert hoznak létre.
Orbán Viktor miniszterelnök ezt úgy fogalmazta meg 2011. január 14-én, amikor bemutatta az ÚMFT-t felváltó Új Széchenyi Tervet (ÚSZT), hogy volt már alkalma néhány disznóólat kitakarítani, és most is ezt fogja tenni az uniós pályázati rendszerrel, amely átláthatatlan, korrupt, hatalmi pozíciókat erősítő, embereket megalázó.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterként ezt megfejelve azt is közölte: 2011–2014 között az ÚSZT, a hozzá kapcsolódó társfinanszírozás, valamint a nemzeti programok révén elérhető 7000 milliárdból (amiből 2000 milliárd forint volt a közösségi forrás, mert ennyit hagyott nyitva a szocialista kormányzat) Magyarország bizonyos területeken sereghajtóból éllovassá lesz az Európai Unión belül. A beruházások évente 5 százalékkal nőnek, 2014-re elérik a 25 százalékos rátát, a GDP 4-6 százalékkal nő, és 2014-ig 300 ezer új munkahely jön létre – ígérte Matolcsy. A tények: a GDP tavaly az év egészében 1,7 százalékkal csökkent, s most, 2013 második negyedében hosszú hanyatlás és stagnálás után mindössze 0,5 százalékkal nőtt. A beruházási ráta tavaly év végén 17,8 százalék volt, ami uniós szinten a legalacsonyabbak között van, s azóta tovább esett. Ami pedig a foglalkoztatást illeti, egyedül a közmunkások száma hozott némi javulást, a vállalkozói szféra továbbra sem veszi ki a részét a munkahelyteremtésből. Vagyis nem sikerült hasznosítani a támogatásokat.
Molnár Ágnes – aki ma már nem fejlesztéspolitikai államtitkár – 2011. januárjának végén az MTI-nek még azt nyilatkozta: az „NFM rendet vágott” a fejlesztéspolitikai szabályozásban. Akkor már több mint fél éve állt minden, s összességében közel egy évig tetszhalott állapotban volt a pályázati rendszer, gyakorlatilag csak azok a kifizetések történtek meg, amelyek még az ÚMFT nyerteseihez kötődtek, azaz az előző kormány ítélte oda a pénzt. Teljesen értelmetlenné tette ezt a leállást az, hogy a meghirdetett új pályázatok mintegy 90 százaléka csak a dizájnban változott, a tartalmát nézve ugyanaz maradt, aminek annak idején az ÚMFT keretében meghirdették, majd felfüggesztették.
Nem javult az átláthatóság sem, sőt. Az új pályázati rendszerben 2011 elejétől a bírálóbizottságból kizárták a civil szervezeteket, sőt, a szakmai szervezetek véleményére sem voltak kíváncsiak. Azaz kiirtották a rendszerből a külső és a szakmai kontrollt. De az a szabály is homályba veszett, amely szerint az 50 millió forint feletti támogatási kérelmek esetében két szakértő végzett előbírálatot, s ha a két értékelés összpontszámainál 20 százaléknál nagyobb volt az eltérés, akkor újra kellett értékelni. Ez különösen a nagy költségvetésű projekteknél volt fontos a visszaélések elkerülésére.
Az NFM ezt akkor azzal magyarázta, hogy a bírálóbizottság új nevet kapott, s az immáron döntés-előkészítő bizottságok felépítése sokkal átláthatóbb, különben sem értették a pályázók, hogy ki miért került fel arra a listára, amelyből a bírálókat választották sorsolással. A civil kontroll is megmaradt szerintük, hiszen a pályázatokhoz nyugodtan tehettek javaslatokat. Az új rendszerben az irányító hatóság – egy-egy operatív programért felelős szervezet az NFÜ-n belül – vezetője egy személyben dönt arról, hogy nyer-e egy pályázat. Ehhez a döntés-előkészítő bizottságtól kap javaslatot. Az egész jogszabályi háttér változtatása összességében inkább kínos, mintsem előrevivő.
S mi történt az NFÜ-nél? Ahogyan azt Petykó Zoltán 2011 májusában lapunknak elmondta: „Jelentőset haladtunk előre a takarításban. Az intézményrendszer jogilag és struktúrájában is ésszerűtlenül volt összerakva, ezért változtattunk rajta. Közel egy év alatt átvilágítottuk a nagy kiemelt milliárdos projekteket, személyi változtatásokat hajtottunk végre, a felső vezetést, a fő irányítókat gyakorlatilag kicseréltük. Az elmúlt időszakban 173 embert vettünk fel, 117 munkatárstól váltunk meg.” Azóta gyakorlatilag kicserélődött az NFÜ állománya, vannak pozíciók, amelyekben már többször is váltottak. Egyes szervezeteknél a csere aránya a 90 százalékot közelítette. A szakmai hozzáértés már egyáltalán nem jellemzi az intézményt, az EU tiltakozott is a túl nagy mértékű személyi változások miatt. Ők tudták, hogy ezt nem bírja ki a rendszer fennakadások nélkül.
A nagy átalakítás, átvilágítás, újratervezés eredménye az lett, hogy 2010–2011-ben mintegy 300 milliárd forinttal kevesebb pénz áramlott a gazdaságba, mint amennyi akkor került volna be, ha nem állítják le a rendszert. Ráadásul az ezzel ellenkező kommunikáció dacára sem kapcsolt elég gyors tempóra az intézményrendszer. Tavaly, az év első hónapjainak átlaga szerint az NFÜ mintegy havi 60 milliárd forintot utalt át a nyerteseknek.
Heil Péter fejlesztéspolitikai szakértő, az NFÜ korábbi elnökhelyettese akkor lapunknak azt mondta, ezt a tempót havi 136 milliárd forintra kellene feltornázni, hogy 2015 végéig az összes forrás gazdára találjon. (Most havi 100 milliárd forint körüli az ütem.) A helyzet valójában már akkor sokkal rosszabb volt, mint amilyennek látszott. Ahogyan Heil Péter rámutatott, számos olyan projekt volt, amely megvalósítására már pénzt utalt az NFÜ, de a megvalósítás el sem kezdődött. Ezek a pénzek a statisztikában a kifizetési soron jelentek meg, holott csak álltak egy számlán. Ráadásul szerinte a támogatott projektek 5-10 százaléka egyáltalán nem fog megvalósulni. A kifizetéseket tekintve 2010 első negyedévében még ötödik volt Magyarország, most az első 20-ban sincs benne.
S ha nem lett volna elég a megbénult intézményrendszernek megküzdeni a mindennapokkal, a háttérben folytak a politikai csatározások is. Kikerült a képből a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a következő időszakra, a 2014–2020-ra vonatkozó tárgyalásokat már a Nemzetgazdasági Minisztérium vezette. Tavaly nyáron megalakult az Orbán Viktor irányította, a gyakorlatban azonban Lázár János vezette Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság – a másik két tag a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter –, amely kézi vezérlésre állította át a fejlesztéspolitikát, és mindenről, ami lényeges, ott született döntés. Így jutottunk el a kormány április 18-i határozatához, amellyel kimondta az NFÜ halálos ítéletét.
Az operatív programok (ezek egy-egy nagyobb fejlesztéspolitikai célt és a hozzá rendelt pénzeket foglalják magukba, 15-féle van) irányító hatóságai az ágazati szakpolitikáért felelős miniszterhez kerülnek, s a központi koordinációt, valamint a 2014–2020-as programozási időszak lebonyolítását a Miniszterelnökség, azon belül is Lázár János irányítja. Ezzel a hatalmi harcok lezárultak, a csatározásokban az NFÜ elvérzett, ám új front nyílt. A jövőben minden hosszabb és bonyolultabb lesz, hiszen nem az NFÜ-n belül oldják majd meg a problémákat, a feladatokat, hanem tárcaközi egyeztetéseken, épp úgy, ahogyan az NFÜ előtt is. A miniszterek folyamatosan egymást fúrják majd, hogy minél több forrást kapjanak. Éppen ennek a gyakorlatnak a felszámolására hozta létre az előző kormányzat az NFÜ-t. A nemzetközi gyakorlat is azt igazolja, hogy e téren sokkal jobban működik a központosított intézményrendszer, mint a decentralizált, legalábbis ha az a mérce, hogy mennyi uniós támogatást sikerül elkölteni.
Most megfélemlített, szakmailag megalázott emberektől várja Lázár János, hogy menjenek szembe az EU-val, ne vegyék figyelembe Brüsszel elvárásait, s a magyar érdekeket képviselve osszák szét a maradék uniós forrásokat. Vajon tudja a kormánybiztos, hogy a pénzt, amiről beszél, az Európai Unió adja? S vajon tisztában van azzal, hogy ennek letárgyalt, mindkét fél által elfogadott szabályai vannak? S ha nincs, szól majd neki valaki?
Hogy volt régen...?
