balaHarmincöt- és hetvenmilliárd forint közötti összeget vonhat le Brüsszel hazánk uniós forráskeretéből a pályázatok hiányosságai miatt – állítják a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők. Az a legvalószínűbb, hogy a hétszázmilliárdos keret tíz százaléka körüli összeget vonja majd le az unió.

Kifejezetten tág teret ad a bizottságnak az uniós szabályozás, ugyanis azt mondja ki, hogy forrásfelfüggesztés esetén legalább két-, legfeljebb ötvenszázalékos korrekcióra, vagyis a forráskeretből levont büntetésre számíthat egy EU-tagállam, 25 százalékosnál nagyobb arányú megvonásra eddig még nem akadt példa.

Magyarország esetében az Európai Bizottság a 2007–2013-as időszakhoz tartozó Gazdaságfejlesztési operatív program három prioritásának kifizetéseit állította le: az innováció, a gépbeszerzés és az üzleti infrastruktúra pályázatait. Ez összesen 700 milliárd forintos keretet ölel fel, de a Miniszterelnökség szerint legfeljebb az összeg tíz százalékát veszíthetjük el. A szakértő szerint Brüsszelben augusztusban a fű se nő, leghamarabb szeptemberben születhet döntés a korrekció mértékéről.

Miután a Portfolio.hu megírta, hogy a kifizetések problémái miatt eddig 1,66 milliárd eurónyi, azaz 515 milliárd forintnyi kiküldött magyar számlát nem fizettek ki, a Magyar Nemzet is megkereste az Európai Bizottságot. Arra voltunk kíváncsiak, hogy meddig késlekedik a testület, illetve az időbeli csúszásnak mekkora a költségvetési kockázata. Lapunknak jelezték: a vizsgálat nem zárult le, jelenleg is zajlik. Azt közölték, hogy a teljes Magyarországnak kifizetett összeg 19,8 milliárd euró, ez pedig 79,5 százalékos mutató. Három lába van: az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap. A 19,8 milliárd euróból 17,1 milliárd időközi kifizetés, a maradék 2,7 milliárd pedig előleg. Ehhez jöhet még a már beérkezett, de még kifizetésre váró 1,66 milliárd euró.

Álláspontjuk szerint először is különbséget kell tenni a Miniszterelnöki Hivatal által fenntartott magyar információs rendszer, illetve az Európai Bizottság adatbázisa között. Előbbi az irányító hatóságok helyi szintű kiadásaihoz kapcsolódik, utóbbit a bizottsági szolgálatokhoz eljuttatott kifizetési kérelmek képezik. Hangsúlyozták, hogy Magyarországra továbbra is kiterjed a Cornelia Cretu regionális politikáért felelős uniós biztos által a kifizetések felügyelése céljából létrehozott testület tevékenysége. A támogatások lehívásának felgyorsítása érdekében azt a nyolc tagállamot kezdték el vizsgálni, amely az EU-támogatások felhasználásában a legrosszabbul állt. Cretu a magyar hatóságokkal akciótervet dolgozott ki: több operatív program finanszírozását módosították, projekteket integráltak, új pályázatokat hirdettek meg.

Hirdetés