kis miklos zsolt01A számítások szerint Magyarország teljes mértékben felhasználja a rendelkezésére álló mintegy 1500 milliárd forintnyi 2007-2013 közötti uniós vidékfejlesztési forrást. Annak érdekében, hogy például önkormányzatok minél hatékonyabban hasznosíthassák az elmúlt uniós pénzügyi ciklusban lekötött forrásokat, megkönnyítik azok felhasználását.

A könnyítés többek között határidő-hosszabbítást és szankcióenyhítést is tartalmaz, és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter november 20-án hatályba lépett miniszteri rendelete teszi lehetővé - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Kis Miklós Zsolt. Emlékeztetett: most zárják a 2007-2013 közötti vidékfejlesztési program projektjeit. A következő, 2020-ig tartó időszak programozása is zajlik, ennek részleteit most egyeztetik az Európai Unióval, a mostani uniós költségvetési időszakra várhatóan a jövő év januárjának végére, februárjára lesz véglegesített új vidékfejlesztési programja Magyarországnak.

A mostani módosítás azonban még a 2007-2013 közötti időszak vidékfejlesztési pályázatait érinti. Így erre az időszakra már új pályázatokat nem írnak ki, új pályázatok már csak az új kiírási időszakban lesznek. A kialakítandó új eljárásrend révén a következő években a forrásokhoz sokkal könnyebb és átláthatóbb lesz a hozzáférés.

Fontos azonban, hogy az unió előző költségvetési időszakában lekötött forrásokat is maradéktalanul fel lehessen használni. Ezért szükségesek a könnyítések ezen a területen. A pályázatok lezárása során az érintettek - gazdálkodók, önkormányzatok, szakmai szervezetek - több észrevételt is megfogalmaztak például a Leader egyesületekre, a köztestületekre, a fiatal gazdákra vonatkozóan. Főként az elszámolásoknál szembesülnek nehézségekkel az érintettek. Ezért a rendeletben foglalt módosításokat a folyamatban lévő eljárásoknál és a jogorvoslatok esetében is alkalmazni kell.

Így növelhető az uniós források felhasználásának hatékonysága, könnyebben teljesíthetőek lesznek a pénzügyi kötelezettségek. Annak érdekében, hogy a forrásfelhasználás könnyebb legyen, 22 vidékfejlesztésre vonatkozó rendeletet módosítottak. Példaként említette az államtitkár a határidő-módosítást a kifizetési kérelmek esetében, az állattartó telepek korszerűsítésének esetében, vagy a kertészeti modernizációnál. Így a megvalósítási határidő idén december 31-ről jövő március 31-jére tolódott. De az utolsó kifizetési kérelmet is 2015. május 31-éig lehet benyújtani.

Emellett adminisztrációs könnyítéseket is tettek, például az építési engedélyekkel kapcsolatban. De a szankciókkal összefüggő kérdéseket is rendezték. Így ha valaki a gazdasági válságból adódó körülmények miatt nem tudta teljesíteni eredeti vállalását, annak a szankcióját csökkentették. Mindez igaz a fiatal gazdálkodókra is. Továbbá az integrált közösségi szolgáltató terek (IKSZT) is tovább, jövő április 30-áig vehetik igénybe a működtetési támogatásokat.

Kis Miklós Zsolt az MTI kérdésére elmondta: a mostani uniós költségvetési ciklusban Magyarország mintegy 1250 milliárd forintot vehet igénybe (300 forintos árfolyamon számolva). Az önrész a korábbi 25 százalék helyett 15 százalék lesz. Emlékeztetett: a mezőgazdaságban 2014-2020 között több forrás áll Magyarország rendelkezésére, mint 2007-2013 között. Továbbá elindította a kormány a „Több munkahelyet a mezőgazdaságban” programot, amelyre további 180 milliárd forintot biztosít.

Az államtitkár kérdésre beszélt az általa igénybe vett támogatásokról is, leszögezve, hogy azokat nem államtitkárként igényelte, hanem mint agrárvállalkozó, és a támogatásokat a vagyonbevallásában feltüntette. Hozzátette: támogatásra államtitkárként nem fog pályázni, a családja viszont igen, mivel tovább gazdálkodnak, ugyanis ebből élnek.

Hirdetés