Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újra nyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban. Idén 250 milliárd forint lesz a program pénzügyi kerete.
A Magyar falu program eddigi három alprogramja, a falusi csok, a mellékúthálózat felújítását célzó és a falusi életminőség javító pályázatok kiírásai heteken belül megjelennek, és csatlakozik hozzájuk a kisboltok megmentését célzó, elsősorban a kétezernél kisebb lélekszámú településekre koncentráló alprogram – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyopáros Alpár Beregsurányban (Szabolcs-Szatmár-Bereg).
A támogatási konstrukcióval a létező kisboltok működése és fejlesztése mellett a korábban bezárt egységek újra nyitását ösztönözné a kormány - mondta a kormánybiztos –, többletszolgáltatásokat kínáló, úgynevezett integrált piaci szolgáltató centrumokat szeretnének létrehozni. Ebben a konstrukcióban egy üzlettulajdonos vagy vállalkozás a vállalkozása elindításához akár 60-70 millió forint támogatást is elnyerhet.
Ezekben a kisboltokban olyan, a hosszútávú fenntarthatóságot megalapozó többletszolgáltatások lennének elérhetők, mint például a vény nélkül kapható gyógyszerek árusítása vagy a postai szolgáltatás. Emellett „piaci közösségi térként” kávét, fagylaltot vagy péksüteményt kínálhatnának a vásárlóknak.
A folytatódó falusi csok programmal kapcsolatban Gyopáros Alpár elmondta, hogy a normatív támogatási összeg mellé igényelhető az érintett településeken áfa-visszatérítési támogatás, az életminőség-javító pályázatokra pedig ebben az évben 70 milliárd forintot fordítanak majd. 2019-ben 150 milliárd, 2020-ban 210 milliárd forintot biztosított a kabinet a három alprogramra. Idén 250 milliárd forint lesz a Magyar falu program pénzügyi kerete, finanszírozását pedig – a korábbi évekhez hasonlóan – a magyar költségvetésből fedezi a kormány. A kormánybiztos szerint a program népszerűségét az adja, hogy a támogatási célokat és az eljárásrendet maguk a falvak kérték, az egyszerű pályáztatás és a gyors döntéshozatal eredményként az elnyert összeg döntést követően szinte azonnal megjelenik az önkormányzatok vagy egyházközség számláján.
2018-as indulása óta a falusi csok támogatásait 17 ezer család vette igénybe 90 milliárd forintot meghaladó összegben. A 2019-ben kezdődött mellékútfejlesztési alprogramban 2022-ig körülbelül 2500 kilométernyi állami mellékút felújítása valósul meg, az életminőség-javító pályázatok tekintetében pedig két év alatt a mintegy 12 ezer nyertes pályázó több mint 130 milliárd forinton osztozhatott meg – ismertette Gyopáros Alpár.
Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2019-ben 1 milliárd 957 millió, 2020-ban pedig 2 milliárd 182 millió forint értékű fejlesztési támogatást hívhattak le a pályázó települések a vásárosnaményi székhelyű választókerületben. A beérkezett kérelmek száma és az igényelt támogatások összege két és félszerese volt a rendelkezésre álló forrásnak.