pecsi denesi programEredményesen zárult a pécsi önkormányzat tavaly indított, a fiatalok helyben tartását szolgáló kedvezményes telekvásárlási programja, így előkészítik annak folytatását – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely helyhatósága az MTI-t.

A Dénesi Ödön pécsi várostervező és építész nevét viselő program keretében tizenegy házhelyen épülhetnek otthonok fiatal pároknak és családoknak a település külsőbb területén. A programot tavaly ősszel hirdette meg a pécsi önkormányzat a városban élő, illetve tanuló fiatalok helyben tartása, illetve az elköltözött fiatalok visszacsábítása érdekében.

A közművesített telkeket a független értékbecslő által meghatározott piaci értékük feléért lehetett megvásárolni. Annyi volt csak a kikötés, hogy a házhelyeket csak saját célra lehet felhasználni, és három éven belül kell a felépített házra használatbavételi engedélyt szereznie a legfeljebb negyvenéves igénylőnek. A programban előnyt élveztek a családi adókedvezményre jogosult, továbbá a felsőfokú végzettséggel, szakképzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező pályázók.

A novemberben meghirdetett program első körének tapasztalatai alapján idén tavasszal megváltoztatott feltételekkel indult újra a pályázat, amely így jóval nagyobb érdeklődést generált. Fogarasi Gábor (Jobbik), a pécsi közgyűlés népjóléti és sport bizottságának elnöke közölte: a városvezetés új pályázati kiírást készít elő, és szakértőkkel vizsgálja, hogy mely területeken és milyen feltételekkel érdemes folytatni a programot.

Hirdetés