maltai logoAz ország háromszáz legszegényebb településére ír ki pályázatot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány. A Felzárkózó települések programban induló segítő programok megvalósítására civil szervezetek, alapítványok, közalapítványok, egyházak jelentkezését várják.

A KSH adatai alapján kijelölt 300 legszegényebb településen mintegy 300 ezer ember él az átlagosnál lényegesen rosszabb körülmények között. Az átlagosnál kétszer magasabb születésszám miatt pedig az érintett falvakban egyre nő a gyerekek és a fiatalok száma.

A magyar kormány 2019-ben indította el a Felzárkózó települések programot, amelynek végrehajtása eddig 118 településen kezdődött el, húsz karitatív és civil szervezet közreműködésével. A programban megjelenő uniós finanszírozás miatt a lebonyolításban is az uniós szabályozás érvényesül, ezért pályázatot írnak ki a megvalósító szervezeteknek.

A kiíró Máltai Szeretetszolgálat közölte: a felhívás anyagait a Felzárkózó települések program hivatalos oldalán társadalmi egyeztetésre bocsátják, az észrevételeket szeptember 28-án éjfélig várják.

Hirdetés