wolf laszlo01A városi és nagyközségi önkormányzatok, illetve konzorciumaik február 24-ig igényelhetnek vissza nem térítendő, európai uniós hátterű támogatásokat az OTP Bank és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége pályázatán – közölte a pénzintézet az MTI-vel pénteken.

A helyi gazdaság élénkítésére vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztésekre összesen ötvenmillió forintot nyerhet tizenkétpályázó. Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese (képünkön) a közlemény szerint elmondta, hogy a nemrég zárult uniós költségvetési ciklus pályázati dömpingjét követően, 2016 után jól érzékelhető volt a helyi beruházások gyorsulása, és a cél az, hogy ezt a dinamikát a mostani ciklusban is megőrizzék a települések.

Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy örömmel fogadnak minden támogatást, amely további források megszerzését teszi lehetővé számukra. Különösen, ha azt olyan, a megújuló energiák és a helyi gazdaságfejlesztés terén jelentős innovációs tapasztalatot felhalmozó piaci szereplő kínálja, mint az OTP Bank.

A pályázatok értékelését a pénzintézet és a szövetség által felkért szakmai zsűri végzi. Az elbírálásnál kiemelten figyelik azokat a megoldásokat, amelyeket más települések is sikeresen átvehetnek.

Hirdetés