csatornaA belügyminiszter szerint jogszabályok és az uniós eljárásrend is garanciát jelent, hogy a többszáz milliárdos beruházások után is megfizethető lesz a víz- és csatornadíj.

A csatornaberuházások után is megfizethető marad a víz-csatorna díja – hangoztatta a belügyminiszter a parlament honlapján. Pintér Sándor szerint erre többek között garanciát ad a vízi-szolgáltatásról szóló törvény, amely 2014. január 1-jétől külön fogalmakként jelölte meg a védendő és a fogyatékkal élő felhasználókat. A rezsicsökkentésekról törvények pedig szabályozzák a szolgáltatás díját. További biztosítékot jelent az uniós pályázatok eljárásrendje is, amelyben többek között a pályázat részeként vizsgálni szükséges a lakosságot terhelő szolgáltatási díjak megfizethetőségét. A kormányzatot Sallai R. Benedek kérdezte arról, hogy miután az elmúlt időszakban és az elkövetkezendő években hatalmas szennyvíztisztító- és csatornarendszerek épültek, illetve épülnek ki ezermilliárd forintos nagyságrendű uniós támogatással, garantálni tudja-e a kormány, hogy a vidéken szociálisan rászorulóknak, különösen az alacsony jövedelmű kisnyugdíjasoknak, segélyen élőknek a megfizethető víz- és csatornadíjakat.

Az LMP-s honatya arról is érdeklődött, hogy lesz-e elérhető forrás a kistelepüléseknek csatornázásra, illetve szennyvízkezelésre. Pintér Sándor jelezte, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programon (KEHOP) belül a települési vízellátás, szennyvíz-elvezetés és tisztítás, szennyvízkezelés fejlesztésére rendelkezésre álló 367 milliárd forintos forrásból mintegy 300 milliárd áll majd rendelkezésre a 2014-20-as időszakban a szennyvízzel kapcsolatos projektekre.

Magyarország 3154 települése közül 2399-nek a lakossága 2000 fő alatti. Korábbi tervek alapján a már említett program (KEHOP) 1656 településből 1100 kétezer fő alatti település fejlesztéséhez ad forrást.

Egy európai uniós irányelv azoknak a településeknek, agglomerációknak ír elő szennyvíz-elvezetési és -tisztítási kötelezettségeket, amelyek jobban terhelik meg környezetüket. A csatlakozási szerződésben Magyarország azt vállalta, hogy az előírásoknak megfelelő települési rendszerek kiépítését legkésőbb 2015. december 31-ig kell teljesítenie. Ennek mértékegységét egyébként az úgynevezett „2000 lakosegyenérték (LE) fő feletti szennyezőanyag-terhelésben” határozták meg. Az ilyen mértékben szennyző településeknél kell végrehajtani a beruházásokat. Ez az érték a szennyvíz szervesanyagtartalmának mértékegysége, mely egyenlő azzal a szervesanyag mennyiséggel, melynek lebontásához egy bizonyos oxigén mennyiség szükséges. Egy lakos általában naponta 150-200 liter szennyvizet termel. A 2000 LE szennyezőanyag-terhelés alatti települések szennyvízkezelésének kérdését tagállami hatáskörbe utalják.

Pintér Sándor közölte, hogy a szennyvízfejlesztéseknél a 2000 LE feletti és alatti települések is szerepelnek, így jövő év végére a programba tartozó kistelepülések megfelelő szennyvízelvezetése és -tisztítása az előírt jövő év végi határidőig kiépül, vagy legalább a szükséges fejlesztés tervezése megvalósul, a kivitelezés elindul.

A belügyminiszter szerint a programban nem szereplő 1298 önkormányzat részben megoldott, részben már az előző ciklusban támogattak 115 pályázatot a különböző Regionális Operatív Programok keretében 2007 és 2013 közt. Ezek a kistelepülések szabad kapacitású szennyvíztisztító telepekhez csatlakozhattak a telepek jobb kihasználása érdekében, másrészt önálló szennyvízkezelő berendezések telepítésére is lehetőséget nyújtott a pályázati rendszer. A programban nem szereplő lévő kistelepüléseknek azonban csak 2021 után nyílik fejlesztési lehetőség, Pintér akkortól ígért reményt számukra. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy kormányrendelet szerint minden településnek el kell készítenie a környezetvédelmi program részeként a települési szennyvízkezelési programot.

Jövőre 50 milliárdos keret szennyvízprojektekre

Az ivóvízminőség-javító projektekre 8,7 milliárd forint, а szennyvíz projektekre pedig 50 milliárd forint forráskeret áll rendelkezésre 2014-ben – közölte a nemzeti fejlesztési miniszter. Seszták Miklós az LMP-s Sallai R. Benedek érdeklődésére közölte, hogy az ivóvízminőség-jаvításra, valamint а szennyvízelvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés megvalósítására vonatkozó pályázati felhívások а www.palyazat.gov.hu honlapon érhetőek el. А pályázati felhívásban rögzített feltétel alapján az ivóvízminőség-javító projektek esetében legfeljebb а projekt elszámolható költségeinek 20 százaléka, а szennyvíz projektek esetében legfeljebb 5 százaléka fordítható rekonstrukciós célra.

Hirdetés