magyar falu logoA kistelepülésen élők életminőségének további javítása érdekében 14 felhívással 2022. január 3-án megjelennek a Magyar falu program pályázati kiírásai, és már aznap beadhatók a kérelmek.

A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint az eljárási rend tovább egyszerűsödik: rövidebb (30-35 napos) lesz a pályázatok benyújtási ideje, és gyorsabb lesz a bírálati szakasz is.

A korábbi népszerű felhívások mellett új célok megvalósítására is lehet forrást nyerni közölte a Modern Települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár. A Magyar falu program egyik legnagyobb eredményének azt nevezte, hogy a kistelepüléseken megállt a népességcsökkenés, ez pedig a bölcsődék iránti megnövekedett igényben is megmutatkozik. A jövő évtől éppen ezért lehetőség nyílik a meglévő bölcsődeépületek felújítására.

Továbbá először lehet pályázni fogászati kezelőegység beszerzésére is.

Újdonság, hogy a kültéri közösségi terek, létesítmények, például színpad építésére, fejlesztésére is lehet pályázni, valamint gépjárművek tárolására szolgáló építmény, mobil létesítmény kialakítására.

Bővül az út-, híd- és kerékpárút-építési pályázat, amelynek keretében 2022-től vízelvezető csatornarendszerek javítására és építésére is lehet forrást nyerni.

Változatlan formában lesz elérhető az óvodai épület, a faluház, a művelődési és a kultúrház fejlesztésének lehetősége, valamint az orvosirendelő-fejlesztési pályázat.

A kedvezményezettek az önkormányzatok, amelyek a növekvő ingatlanárak miatt a magasépítési beruházások esetében megemelt támogatási összegre nyújthatnak be igényt. Könnyítés számukra, hogy a támogatói okirat kibocsátásához nem szükséges az építési engedély megléte, elég az engedélyezési eljárás elindításának igazolása – mondta a kormánybiztos.

Továbbra is lehet pályázni közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésre, valamint bértámogatásra, kommunális eszközök beszerzésére, óvodai játszóudvarok és közterületi játszóterek kialakítására. A járdaépítési pályázat keretében igényelhető támogatás tízmillió forintra emelkedik, az összeg jövőre az anyagköltségen túl már vállalkozói díjra is elszámolható. Az önkormányzatok számíthatnak a szolgálati lakásépítésre, valamint a tanya- és falubusz beszerzésére irányuló pályázatokra.

Ismét kiírják az iskolaépület- és tornaterem-fejlesztési pályázatot, amelynek a kedvezményezettjei a tankerületek lesznek.

Jelentős forrásra pályázhatnak továbbá az egyházközösségek három célterületre: egyházi közösségi terek fejlesztése és eszközbeszerzés, bértámogatás, valamint egyházi temetői infrastruktúra fejlesztése kategóriákban. A pályázati célok közé mind az egyházi fenntartású, mind az önkormányzati fenntartású temetők estében bekerül a digitális temetői nyilvántartás beszerzése és működtetése.

Ezenkívül a falusi civil szervezetek ismét pályázhatnak tevékenységük támogatására.

Hirdetés