magyar falu logoLezárult a regisztráció a kistelepülési rendezvények támogatásáért – tájékoztatta a Miniszterelnökség kedden az MTI-t. Szinte minden érintett élt a lehetőséggel.

Újabb támogatás érkezik a kistelepülésekhez a Magyar Falu Program keretében – olvasható a Gyopáros Alpár Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára által jegyzett közleményben. Azt írták: az élet újraindítása utáni igényt jelzi, hogy kiemelkedő volt az érdeklődés a kistelepülések önkormányzati rendezvényeinek támogatása iránt, a kedvezményezettek több mint 98 százaléka nyújtott be igényt.

A részletekről közölték, hogy a maximálisan bruttó egymillió forint vissza nem térítendő támogatást az igényt benyújtó összes önkormányzat megkapja, a lebonyolító, állami közfeladatot ellátó Nemzeti Művelődési Intézettel történő szerződés megkötése és a szükséges dokumentumok benyújtását követő egy héten belül.

A kormány a közösségi és a kulturális élet újraindításának érdekében döntött úgy – folytatódik a közlemény –, hogy a Magyar Falu Program keretében forrást biztosít minden, a Belügyminisztérium 2021. január 1-jei nyilvántartása szerint 5000 főnél kevesebb állandó lakosú település számára, önkormányzati rendezvények szervezéséhez. Az igényléseket augusztus 30-ig lehetett benyújtani.

A rendezvények megvalósítására 2022. április 30-ig van lehetősége az önkormányzatoknak. A támogatásból a 2021. június 14. óta engedélyezett falunapok rendezési költsége is elszámolható lesz – áll a kommünikében.

Hirdetés