magyar falu logoÖnkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre, közösségszervező bértámogatására nyújthatnak be pályázatot az ötezer vagy kevesebb állandó lakosú települések helyi önkormányzatai, önkormányzati társulásai.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár közleményben tudatta, hogy a Magyar falu program keretében megjelent, önkormányzati ingatlanok korszerűsítését, építését szolgáló komplex kiírás több pályázati célt foglal magában. Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére, szolgálati (különösen orvosi szolgálati) lakás felújítására vagy kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek felújítására, korszerűsítésére vagy új óvoda építésére, továbbá közösségi terek építésére, felújítására és fejlesztésére.

A rendelkezésre álló keretösszeg 20 milliárd forint. Egy pályázó legfeljebb három pályázati célra igényelhet támogatást.

A tájékoztatás szerint a „Közösségi programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása” alprogram egymilliárd forint keretösszegben nyújt támogatást közösségszervező foglalkoztatására, valamint a közösségszervezéshez, programok megvalósításához, lebonyolításához kapcsolódó eszközök beszerzésére.

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül május 16-ig lehet benyújtani.

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a Miniszterelnökség – a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása és az életminőség javítása céljából – az idén eddig tizenhárom kiírást tett közzé a Magyar falu program keretei közt, ezek közül már kilenc áll nyitva a pályázók előtt.

Hirdetés