magyar falu logoÚjabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar falu programban – tudatta a Miniszterelnökség.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár által jegyzett közlemény szerint a Falusi Civil Alap közel ötmilliárd forintos keretéből a falvakban működő egyesületek, alapítványok az idén is négy célra pályázhatnak. Ingatlanberuházási, -felújítási támogatás esetén hatmillió forint, gépjárműbeszerzési támogatás esetén ötmillió forint, eszközbeszerzés és programszervezési támogatás esetében pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.

Az önkormányzatok a tulajdonukban lévő közterületi játszóterek és óvodai játszóudvarok építésére, kialakítására, felújítására, eszközök és felszerelések fejlesztésére, beszerzésére nyújthatnak be pályázatot. Az erre a célra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint.

Saját tulajdonú temetőik infrastrukturális fejlesztésére a települési önkormányzatok mellett a történelmi egyházak is igényelhetnek támogatást. Erre a kormány összesen hárommilliárd forintot szán.

A pályázatokat a Magyar Államkincstár elektronikus felületén, illetve a Falusi Civil Alap esetében a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül május 7-ig lehet benyújtani. A támogatottak köréről 60 napon belül döntés születik – ígérik.

Az elmúlt két évben a Magyar falu program helyi életminőség javítását célzó pályázati alprogramjánál a nyertes pályázatok száma meghaladta a tizenkétezret, a kifizetett állami támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot. A program harmadik éve tartó teljes költségvetése a falusi családi otthonteremtési kedvezménnyel, a falusi útalappal és a kisboltok támogatásával együtt több mint 600 milliárd forint – közölte a Miniszterelnökség.

Hirdetés