magyar falu logoFolytatódik a helyi életminőséget javító beruházások sora a falvakban a Magyar falu programban – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Főként pályázati formában juttatnak forrásokat önkormányzatoknak, egyházközségeknek, illetve falusi civil szervezeteknek.

A pályázati kiírásokat 2019-ben indították el, két év alatt 130 milliárd forinttal támogattak több mint 12 ezer nyertes pályázatot – idézte fel Gyopáros Alpár felelős kormánybiztos. Ezt a sorozatot folytatják idén is. Első körben, február 15-én már meghirdettek pályázatokat, döntően önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok - óvodák, orvosi rendelők, közösségi terek - építésére, felújítására. Erre a célra több mint 21 milliárd forintot szán a kormány.

A második körös pályázatokat hétfőn hirdették meg. Egyrészt falusi utcák, kerékpárutak, hidak építéséhez, felújításához kínálnak forrásokat, egy jelentkező legfeljebb 40 millió forintot kaphat. Másrészt a történelmi egyházak falusi egyházközségei részesülhetnek juttatásban közösségi terek felújítására, működtetésére. A két célra együttesen 23 milliárd áll rendelkezésre, pályázni március 31. és április 30. között lehet.

Ilyen pályázatok eddig is léteztek - emlékeztetett Gyopáros Alpár. Az elmúlt két évben több mint 1000 helyszínen újítottak fel falusi utcákat 22 milliárd forintért, egyházi közösségi terek pedig 800 helyszínen több mint 13 milliárdot nyertek.

Idén új kedvezményezetteket is bevonnak a Magyar falu programba: a falusi kisboltokat. Ennek célja egyrészt a már működő üzletek megmentése, másrészt a bezárt falusi kisboltok újra nyitásának ösztönzése. Az elnyert összeg a 60-70 millió forintot is elérheti. A kisboltok támogatására 45 milliárd forintot fordít a kormány. A lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján előjegyzésre, valamint további tájékozódásra nyílik lehetőség.

A Magyar falu program célja a legfeljebb 5000 állandó lakosú települések elmúlt évtizedekben tapasztalható népességcsökkenésének megállítása. A program harmadik éve tartó költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

Hirdetés