magyar falu logoFélmilliárd forintos keretösszeggel jelent meg pályázat kutyák azonosító chippel való ellátására, veszettség elleni oltásra, valamint kutyák és macskák ivartalanítására hétfőn falvak önkormányzatai számára – jelentette be az Etyek-Botpusztai állatmenhelyen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A Magyar falu programon belül meghirdetett pályázaton egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhet – mondta Gyopáros Alpár kormánybiztos. Elegendő felkészülési időt hagyva a kiírásra az első pályázatokat két hónap múlva lehet benyújtani, majd a érintetteknek 30 napjuk van a beadott anyag véglegesítésére. Az utolsó benyújtási határidő július 18.

Ovádi Péter, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos arról számolt be, hogy az állatvédelemről indított internetes kérdőívre több mint 262 ezer válasz érkezett, és a véleményüket elmondók kiemelt feladatként jelölték meg az ivartalanítási program kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást és a civil szervezetek támogatását.

A támogatás célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú településeknek segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A most meghirdetett 500 millió forintos keret 14.000 állat ivartalanítására elegendő. A pályázat keretében az önkormányzat támogatást igényelhet, hogy segítséget nyújtson a település lakóinak kutyák és macskák állatorvos által elvégzett ivartalanítására, az állatok veszettség elleni védőoltására, valamint mikrochippel való megjelölésére.

Hirdetés