gyoparos alpar02A Magyar falu programban még június végéig lehet pályázni a kisboltok megmentését célzó, több tízmilliárd forint támogatásra – hívta fel a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár.

A pályázatok benyújtására már csak ennyi idejük van a vállalkozóknak. A kedvezményezettek gyors döntésekre számíthatnak, így jó eséllyel még a nyár folyamán hozzájuthatnak az igényelt forrásokhoz, hogy mielőbb elkezdhessék elképzeléseik megvalósítását – ígérte a kormánybiztos.

Az elnyert összegek felhasználhatók meglévő boltok fejlesztésére, legyen ez ingatlanvásárlás, munkabér-támogatás, az épület felújítása, bővítése, korszerűsítése vagy akár eszközbeszerzés. Emellett kisbolt létesítésére is lehet pályázni olyan kistelepülésen, ahol nincs ilyen szolgáltatás.

Mindez azért történik, a Magyar falu program egészével összhangban, hogy az életminőség minden hazai kistelepülésen az alapszolgáltatások szintjén legalább olyan legyen, mint a városokban – mondta Gyopáros Alpár. Hangsúlyozta, hogy a munka tovább folytatódik, a Magyar falu program a jelzett igények alapján folyamatosan bővül, így a 2019-es 150 milliárdhoz képest tavaly már 200, idén pedig 250 milliárd forintot meghaladó forrás áll rendelkezésre a vidéki életminőség javítására.

Hirdetés