kulturPályázati úton 300 millió forinttal támogatja 620 települési önkormányzat közművelődési intézményét, közösségi színterét az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága – írja az MTI.

A leghátrányosabb helyzetű pályázók és az újonnan létrejött közművelődési színterek külön méltányossági eljárásban részesültek a pályázati eljárás során. Az stratégiai cél a kulturális alapellátás megteremtése, vagyis mindenki számára elérhetővé tenni a minőségi kultúrához való hozzáférést, a kulturális közösségben való részvételt – közölte az Emmi államtitkársága.

A pályázat célja közművelődési intézmény vagy közösségi színtér karbantartása vagy felújítása, műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítása. A vissza nem térítendő költségvetési támogatást a települési önkormányzatok vállalt önrésze arányában ítélték meg. A támogatás minimális összege százezer forint.

A kommüniké kitér arra, hogy a pályázat során speciális elbírálásban részesültek a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések, valamint a települési önkormányzat által 2014. január 1-jét követően alapított közművelődési intézmények vagy közösségi színterek.

Esetükben a vállalt önrész mértékét háromszoros súllyal, a két feltétel együttes fennállása esetén a vállalt önrészt kilencszeres súllyal vették figyelembe az elbírálók. A keretösszegre összesen 1050 pályázat érkezett be, közülük 620-at részesített támogatásban az államtitkárság.

Hirdetés