rekultivacio delalfoldVéget ért a délkelet-alföldi bezárt települési szilárdhulladék-lerakók rekultiválása, a projektzáró rendezvényt kedden Csorváson tartotta a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás.

A térségi program keretében 69 település összesen 76 hulladéklerakójának rekultivációját valósítja meg a társulás, ebből 37 fejeződött be most. A program elsődleges célja a lerakókkal érintett természeti környezet állapotának helyreállítása, a környezeti elemek szennyeződéstől való elhatárolása, megóvása, az eddigi szennyezések minimalizálása – mondta a rendezvényen Dávid Zoltán, a DAREH elnöke, Orosháza polgármestere.

Egyrészt így tudnak megfelelni az EU egyre szigorodó előírásainak, másrészt ezen túl a jövő generációért érzett felelősség is hajtotta a társulást a feladat elvégzésére – magyarázta a polgármester. Bognár László, a DAREH II. kivitelező konzorcium képviselője pedig elmondta: harminc hulladéklerakót zártak le véglegesen, hatot átmenetileg, a gesztit teljesen felszámolták. A maradék 39 lerakó rekultiválása június 10-én fejeződik be.

A mintegy másfél éves kivitelezés során mintegy 1,1 millió négyzetméternyi területet rekultiváltak, közel 650 ezer köbméter tömör hulladékot mozgattak meg. Számos lerakó közvetlenül a települések határában helyezkedik el, a lerakók 500 méteres környezetében több mint háromezer lakos él.

A programot mintegy 5,2 milliárd forintból valósították meg, teljes mértékben uniós pályázati forrásból. A projekt során 38 alvállalkozó közel 400 munkavállalót foglalkoztatott.

Hirdetés