Mintegy 4,6 milliárd forintból épült Zöld Fűtőmű Kaposváron.


A fűtőmű két, főként faaprítékkal működő, összesen 15 megawatt teljesítményű kazánjának üzembe helyezésével a somogyi vármegyeszékhely olcsóbban, kiszámíthatóbban, hatékonyabban és környezetkímélő módon szolgálja mintegy 6900 lakás és 300 közintézmény távhőellátását – mondta a megnyitón Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kaposvárt méltatva kiemelte, hogy a városnak „következetes, előre meghatározott szempontrendszer szerint kialakított” energiastratégiája van, és tudatosan készül ennek megvalósítására, elképzelései összhangban állnak a nemzeti energiastratégiával. Kaposváron 2021-ben 55 ezer ember éves áramszükségletét fedező napelemparkot adtak át. Az utcai lámpatestek energiatakarékosak, vezérelhetők, fényerejük szabályozható, a helyi járatú autóbuszok üzemanyaga cukorgyári melléktermékből előállított biogáz, amely a cukorgyár energiaigényének felét is fedezi – sorolta az elmúlt években megvalósult fejlesztéseket.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere elmondta: 2019-ben célul tűzték ki, hogy a városban 2030-ra teljes lesz a foglalkoztatottság, többen születnek, mint ahányan meghalnak, a kaposváriak lesznek a legegészségesebbek Magyarországon, és a város a lehető legnagyobb energiafüggetlenséget éri el. „Az energiafüggetlenség szuverenitási kérdés, azon dolgozunk, hogy csökkentsük kiszolgáltatottságunkat, és saját erőből legyünk képesek ellátni magunkat” – mondta. A kaposvári energiapolitika három szempontja az ellátás biztonságának garantálása, kiszámítható és megbízható árak elérése, a természeti környezet védelme – folytatta. Az ezek iránti elkötelezettséget megerősítette az orosz-ukrán háború, valamint az erre adott rossz brüsszeli válaszok – jegyezte meg.

Kaposvár 2022-ben gázra és villamos energiára 1,6 milliárd forintot költött, 2023-ban 4,6 milliárd forintot tervezett, amelyben nem volt benne a távhő ára. Voltak olyan hónapok, amikor a távhő előállítási költsége a háború előtti időszak tizenhatszorosára nőtt, és „a kormány pénzügyi segítségével sikerült magukat kihúzni a gödörből” – írta le a helyzetet a polgármester. Az árak mérséklődtek, de még mindig a háború előtti időszak 3-4 szereséért kapják az energiát, mindez a várost az energetikai beruházásai felgyorsítására késztette – közölte. Az 1700 négyzetméter területű Zöld Fűtőmű megépítését indokolta, hogy a távhő ára megfizethető maradjon, a rendszer gazdaságosan üzemeltethető legyen, valamint az is, hogy a kaposvári távhőhálózat bővült az elmúlt években, és az idén a zeneiskola, az Agora kulturális központ, valamint a mentőállomás is csatlakozik hozzá.

Idén a távfűtés előállításhoz szükséges gáz vásárlására 2,6 milliárd forintot terveztek, a zöld fűtőművel a gáz 57 százalékát ki tudják váltani, költségeik a harmadára csökkennek. Az új fűtőmű klíma- és környezetkímélő, ennek eredményeként csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása. A város azt tervezi, hogy 1990-hez képest 2050-re 80 százalékkal csökkenti a kibocsátást. Jelenleg 56 százaléknál tart.

Hirdetés