A város képviselő-testületének azért kellett takarékossági intézkedésekről döntenie, mert a kormány augusztusban váratlanul elvette az atomerőműtől befolyó iparűzési adót.


A csütörtöki képviselő-testületi ülést levezető alpolgármester a vg.hu-nak elmondta, hogy egyhangú szavazással sikerült elfogadni az idei költségvetés módosítását, és így reális egyensúlyban tudják átadni az új képviselő-testületnek a város költségvetését.

Négy napirendi pontot tárgyalt rendkívüli ülésén a paksi képviselő-testület, amely ebben a formában utoljára ült össze. A meglehetősen nagy figyelmet kapott augusztus eleji ülését követően, azért hívták össze a testületet, mert a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a Paksi Atomerőmű területét, aminek következtében nagymértékű helyi iparűzési adót vonnak el a város költségvetéséből. Az akkori ülésen a testület tagjai az idei költségvetés módosítása mellett határoztak, amelynek tervezetét a mostani, utolsó közgyűlésre terjesztette be a város jelenlegi vezetése.

Szántó Zoltán alpolgármester beszámolója szerint a takarékossági intézkedés érintett minden olyan paksi beruházást, amiknél még nem történt kötelezettségvállalás, befagyasztottak minden fejlesztési tervezést is, leállították a strandberuházást, amely többek között a nagymedence felújítását is magában foglalta.

Itt már érvényes szerződése volt a városnak, az előlegnek kifizetett 30 millió forintot most elbukja. Felmondták a működési kiadásokat terhelő, helyi sportegyesületeket érintő támogatási szerződéseket is.

Hirdetés