Több önkormányzat is eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha ők lehetnének az állam által dobra vert kastélyok gazdái.
A múlt héten életbe lépett kastélytörvény egyelőre nyolc kastély esetében (a tatai Esterházy-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a sümegi Püspöki Palota, a bajnai Sándor-Metternich-kastély, a majki kamalduli remeteség és a hozzá tartozó Esterházy-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély és a dégi Festetics-kastély) teszi lehetővé, hogy vállalatok, cégek vagy magánszemélyek pályázzanak a kastély fenntartására, illetve működtetésére.
A pályázathoz szükséges dokumentációt az Építési és a Közlekedési Minisztériumtól kérhetik ki, ezért tízmillió forintot kell leszurkolniuk, kivételt képez ez alól a helyi vagy nemzetiségi önkormányzat, illetve ha egyházi jogi személy a pályázó. Nekik jelképes, 1 forint a pályázati díj.