Az Egészséges Budapest programból (EBP) két baloldali vezetésű kerület kap pénzt az alapellátás és járóbeteg-szakellátás fejlesztésére a központi költségvetésből – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A rendelet szerint Újbudának 710 millió, Pestszentlőrinc–Pestszentimre önkormányzatának pedig 900 millió forintot irányoznak elő.
Az 1,6 milliárd forint összegű támogatásból a már megkezdett beruházásokat fogják befejezni.
A jogszabály értelmében Pintér Sándor belügyminiszternek október 15-ig kell megállapodnia az említett kerületekkel.
Ismert: a kormány még 2017-ben döntött arról, hogy forrást kínál a fővárosi egészségügy intézmények – szakrendelők, orvosi rendelők, kórházak – felújítására és eszközparkjának megújítására.
2019-ben továbbá bővült a támogatások köre, amelynek értelmében 2020 és 2024 között a kormány évente tízmilliárd forinttal – összesen ötvenmilliárddal – járul hozzá az Egészséges Budapest program részeként történő fejlesztésekhez. Cserébe a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat ígéretet tett, hogy jóváhagyja az atlétikai stadion megépítését és nem akadályozza az atlétikai világbajnokság megrendezését.
2020 óta a kormány több mint húszmilliárd támogatást osztott szét, amelynek eredményeként megújult eszközparkok, felújított épületek és új orvosi rendelők fogadják a betegeket. A programból egyebek mellett rendelőfelújításokat végeztek a II. kerületben, emellett fogászati, kardiológiai, radiológiai, nőgyógyászati eszközöket szereztek be.
Óbudán orvosi eszközök és műszerek beszerzésére, valamint rendelőfelújításra fordították a támogatás teljes összegét.
Újpesten a szakrendelőben informatikai beruházásokat és eszközparkbővítést végeztek. Terézvárosban az első ütemben korszerűbb lett a hűtő-fűtő rendszer, szellőző- és tűzvédelmi rendszer épült, megújult a váróterem és diagnosztikai gépekkel is bővült az eszköztár. A második ütemben fiberoszkópot kapott a fül-orr-gégészet, a kardiológiai osztály új eszközökkel bővült, emellett informatikai fejlesztések is történtek.
Józsefvárosban a kormányzati támogatás első részletéből műszereket szereztek be a kerületi szakrendelőkben, a második ütem ötvenmillió forintos forrását a szakrendelő új épületének tervezését finanszírozzák. Rákosmentén megújult a Baross utcai felnőtt-háziorvosi rendelő, majd 79,3 millió forintból a Bajcsy-Zsilinszky Kórházzal közös tulajdonban lévő, Egészségház utcai gyermekorvosi, és felnőttfogászati rendelőt újították fel.
Kispesten megújult a szakrendelő, és megvalósult az egynapos sebészet.
Csepelen informatikai eszközbeszerzés, képalkotó diagnosztikai fejlesztés, valamint a kardiológiai és nőgyógyászati diagnosztika kibővítése valósult meg, továbbá az eszközpark is jelentősen megújult. A XXII. kerületben 2020-ban a kerületi rendelőintézetben modern orvosi műszerek, diagnosztikai eszközök beszerzése valósult meg. Ebből a forrásból létesült a kerületben elsőként CT-szűrőállomás, ahol a legmodernebb komputertomográfiás vizsgálatok érhetők el a lakosságnak.