kozdemosz tuntetesA Közszolgálati Dolgozók Demonstrációs és Sztrájkbizottsága tiltakozik az ellen, hogy több ezer munkavállalót fenyeget bércsökkentés, ezért követelik, hogy 2015-ben minden olyan közszolgálati munkavállaló, aki központi bérintézkedések által nem érintett, részesüljön 10 százalék, de legalább bruttó 15 ezer forintos egyszeri bérintézkedésben.

A Közszolgálati Dolgozók Demonstrációs és Sztrájkbizottsága (Közdemosz) álláspontjáról és a megfogalmazott sztrájkkövetelésről tagszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete tájékoztatta az MTI-t. Mint közleményükben írták, a sztrájkkövetelés egyúttal azt is jelenti, hogy sztrájktörvény vonatkozó szabályai szerint a kormány egyeztető tárgyalást köteles tartani a témáról.

Felidézték: két évvel ezelőtt az államigazgatás és az önkormányzatok között központi döntés alapján feladat- és hatáskörátadás történt, a változás, amelynek következtében önkormányzati köztisztviselők kormánytisztviselői állományba kerültek - közel 12 ezer közigazgatási munkavállalót érintett. A járási kormányhivatalokban komoly feszültséget okozott az a tény, hogy az eltérített illetmények miatt az azonos munkát végző kormánytisztviselők között jelentős bérkülönbség alakult ki, azok javára, akik magukkal hozták a korábbi önkormányzati munkáltatójuk által eltérített illetményüket. Akik csak a bértábla szerinti besorolásnak megfelelő illetményben részesülnek, ezt indokkal nehezményezik – tették hozzá.

Mint írták, az MKKSZ akkor elérte, hogy a magasabb keresettel rendelkezők bére ne csökkenjen, ugyanakkor nem sikerült elérni azt, hogy az azonos munkát végző kormánytisztviselők azonos bérezésben részesüljenek.

„Az egyenlőtlenséget a kormány most nem béremeléssel, hanem éppen ellenkezőleg, bércsökkentéssel kívánja felszámolni” – állítja a szakszervezet. Az erről szóló törvényjavaslat már az Országgyűlés előtt van, és a járási kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselő közül több ezer munkavállalót fenyeget a bércsökkentés. A szakszervezet határozott álláspontja szerint ugyanakkor kizárólag a keresetek emelése lehet az egyetlen megoldás.

Hirdetés