Folytatódnak idén az egyeztetések a szociális ágazat képviselőivel; a kormány elkötelezett abban, hogy anyagilag és erkölcsileg is megbecsülje a területen dolgozók kemény munkáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az MTI-vel.
A kormány részéről kijelölt tárgyalófél szerdán újabb sztrájktárgyalást folytatott a szociális ellátások területén több ezer munkavállalót képviselő szakszervezetekkel. „A találkozón folytatódott az ágazati kollektív szerződés tematikus fejezeteinek ütemezett átbeszélése a munkabéke megőrzése érdekében” – szól a közlemény. Majd azzal folytatódik, hogy idén is rendszeres egyeztetéseket tart majd Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke, valamint Boros Péterné, a koalíciós partnerként a sztrájktárgyaláshoz csatlakozó Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára.
Az államtitkárságon 2014 nyara óta folynak az egyeztetések az MSZ EDDSZ-szel, amihez az MKKSZ 2015 szeptemberében koalíciós megállapodással csatlakozott. A kormány elkötelezettségét jelzi, hogy 2014 óta – az idei évi költségvetésben meghatározott összeggel együtt – 60 milliárd forintot fordítottak a szociális dolgozók béreire. A közlemény szerint az ágazati kollektív szerződés alkalmas arra, hogy a szociális életpálya munkabizottság által előkészített javaslatokat fejezetenként befogadja, így az új bértáblát, a bér, ágazati képzések, továbbképzések, bérpótlékrendszer felülvizsgálatát és számos, munkavállalókat alapvetően érintő jogokat és kötelezettségeket.