feher jozsef02Húszszázalékos béremelést követelnek. Öt országos konföderációhoz tartozó huszonnyolc ágazati közszolgálati szakszervezet megalakította a közszolgálati szakszervezetek demonstrációs és sztrájkbizottságát, amely tárgyalást kezdeményez a kormánnyal.

A sztrájkbizottság ügyvivője a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnöke, Fehér József. A demonstrációs és sztrájkbizottság fő követelése, hogy 2014. január elsejétől 20 százalékos béremelést kapjanak a közszolgálat munkavállalói - közölte. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban részvételi jogosultsággal rendelkező országos konföderációk az idén nyáron már megfogalmazták a bérfejlesztésről szóló követeléseiket – emlékeztetett. A kormány a szeptember 20-ai tárgyalást követően azonban visszautasította a további egyeztetést, ezért alapították meg a sztrájkbizottságot.

Elsősorban az a szándékuk, hogy folytatódjanak a tárgyalások – szögezte le az ügyvivő. Levélben tájékoztatják Orbán Viktor miniszterelnököt a sztrájkbizottság létrejöttéről, és felkérik a kormányt, hogy jelölje ki a tárgyalókat. Mint mondta, a közszolgálat 650 ezres munkavállalói létszámából nagyjából 450 ezren vannak azok, akik nem részesültek semmilyen bérfejlesztésben az utóbbi években. A kereseteket csak úgy lehet a 2010-es nominális szinten tartani, ha a kormány 75-76 milliárd forintos költségvetési keretet biztosít.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László, aki tagja a sztrájkbizottság munkaszervezeteként létrehozott operatív bizottságnak, ugyancsak azt hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy a tárgyalások minél előbb megkezdődjenek. Ha azonban a tárgyalások nem járnak eredménnyel, akkor „kikerülhetetlenek lesznek” a demonstrációk és sztrájkok. A sztrájk azonban nem cél, hanem egy eszköz.

Mendrey László fontosnak tartotta elmondani, hogy azért vannak jelen, mert a pedagógusok életpályamodellje jelenlegi formájában nem elfogadható, a béremelés éppen csak elkezdődött, ezenkívül pedig szeretnék kifejezni szolidaritásukat. Az operatív bizottságnak tagja még Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, Zsiga Imre, a Honvédségi Dolgozók szakszervezetének elnöke, valamint Kuti László, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének vezetője.

Hirdetés