boros peterne01Szakszervezetek ismertették csütörtökön Budapesten a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményeket. Mivel sztrájkot szervezni kevés már az idő, más utat is keresnek az elégedetlenség kifejezésére.

A sajtótájékoztatón Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke (képünkön) közölte, hogy ha a jogalkotó nem veszi figyelembe az érdekképviseletek javaslatait, „szabadságnapot” szerveznek: arra fogják kérni a munkavállalókat, hogy vegyenek ki szabadságot a döntés napjára, és nézzék „egészen közelről, a parlament mellől” a fejleményeket. Ennek oka, hogy sztrájkot nincs idejük szervezni: ha csütörtökön meghirdetnének egyet, akkor is legkorábban csupán december 27-én lehetne törvényes munkabeszüntetést tartani – mondta –, a tiltakozás kifejezéséről ugyanakkor nem mondanak le.

Az MKKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szolidaritási napnak szánják a megmozdulást, amelynek pontos dátumáról külön felhívást adnak majd ki. Jelentős feszültséget érzékelnek a munkahelyeken – jelentette ki.

Közölte, hogy a kormányzati igazgatásról és a rendvédelmi szervekről szóló törvénytervezetekkel kapcsolatos munkavállalói véleményekről szóló dokumentumot több mint egy hete elküldték a kormánynak. A közigazgatásról szóló törvénnyel kapcsolatban jelezte, hogy az anyagban közös véleményként arra utaltak, hogy a célkitűzésekkel egyetértenek: támogatják az állampolgárok elismerését kiérdemlő igazgatást, egyetértenek a bürokráciacsökkentéssel, valamint fontosnak tartják a méltó anyagi megbecsülést. A pozitív alapelvek megvalósíthatóságát azonban a javaslat nem igazolja vissza.

A leglényegesebb kifogásuk a bérrendszerrel kapcsolatos, amely Boros Péterné szerint sem biztos jövedelmet, sem garantált előmenetelt nem jelent, továbbá semmivel nem indokolható, durva különbséget tesz az állami tisztviselők, a megyei kormányhivatali dolgozók és a központi közigazgatás munkavállalói között az előbbi két kategória kárára.

Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy intenzív időszakot élnek a központi közigazgatásban, egy folyamatban lévő létszámcsökkentés közepén vannak.

Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke a rendvédelmi szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban azt kívánta a kormány tagjainak, hogy a rokonaik is rendvédelmi alkalmazottakká váljanak.

A szakszervezetek.hu képviseletében felszólaló Dura Mirjam, a Dura Stúdió vezetője közölte, hogy online szavazást indítottak: arról kérdezték meg olvasóikat, szerintük a jelenlegi helyzet indokolja-e egy országos sztrájk indítását. Az eddig mintegy 5700 válaszadó 97 százaléka igennel felelt. Hangsúlyozta, hogy a felmérés nem reprezentatív. Dura Mirjam azt szorgalmazta, hogy minél több ember nyilvánítsa ki a véleményét az ügyben.

Lázár András, a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség elnöke azt mondta, hogy a munkavégzés hatékonyságát és a családok életének segítését eredményezné a rugalmas foglalkoztatás, a családbarát munkahely. A humán erőforrás hiánya a közszolgálat szinte minden ágazatában krízishelyzetet idézett elő, amelynek terheit a jelenleg ott dolgozók, az ingyen túlmunkát teljesítők viselik - fűzte hozzá.

Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke kitért arra, hogy a törvénytervezet kedvezőtlenebb helyzetbe hozná a szakszervezeteket, mint a hatályos törvény.

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy a kabinet kormányzati létszámgazdálkodást akar bevezetni, amely lényegében azt jelentené, hogy ők határoznák meg az igazgatási szervek alaplétszámát. Az egy hónapja végrehajtott létszámcsökkentés azonban bebizonyította, hogy a kabinetnek teljesen más fogalmai vannak arról, hány emberre van szüksége egy hivatalnak a feladatai ellátásához, mint az adott intézménynek.

Hirdetés