ajto1Januárban 6719 kormánytisztviselői állás szűnt meg. Mivel 2400 státusz betöltetlen volt, így körülbelül 4300 kormánytisztviselő veszítette a munkahelyét az utóbbi hetekben illetve fogja a közeljövőben. Mihez kezdhetnek magukkal? Milyen segítséget vehetnek igénybe? Erről készített összeállítást az Origo.hu.

 

A legújabb közszférás leépítés a 73 460 kormánytisztviselő körülbelül 5 százalékát érinti. Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, a 6719 megszűnő álláshely közül 2400 úgynevezett üres státusz az azt korábban betöltők különféle okokból távozása - nyugdíjazása, munkahelyváltása, külföldre költözése vagy épp elhalálozása, esetleg egyéb okok - miatt. A határozat alapján így a két szám különbözeteként kapott (4319) kormánytisztviselői státusz számával kell. Szerinte a felmentendők száma akár 5500 fő is lehet, részben az átszervezések, részben olyan pozíciók megszüntetése miatt, amely továbbiak megszűnését vonja maga után.

Az elbocsátások feszes menetrendben zajlottak január végén - ennek oka, hogy a közlönyben közzétett kormányhatározat végrehajtását egy héten belül haladéktalanul meg kellett kezdeni. A hivatalukból felmentettek sorsa egyelőre bizonytalan. Ám annyi bizonyos legalább fél éve mindenkinek lesz az álláskeresére, ugyanis a különféle juttatások, támogatások ennyi ideig bizonyosan tartanak.

Mit is kapnak pontosan az elbocsátottak? Először is két hónapig biztos állományban maradnak. Ezt követően - ha jogosultak - végkielégítést kapnak, a szolgálatban töltött évekkel alapján. Három év közszolgálati jogviszony után egyhavi pénz jár, míg a maximum, 8 havi összeg 20 év után kapható. Sikertelen álláskeresés esetén álláskeresési járadékra lesznek jogosultak, ami 90 napig kapható. Látszólag van idő, ám azt is érdemes számításba venni, az elbocsátott kormánytisztviselők álláskeresése nem egyszerű. Ráadásul Fehér József szakszervezeti főtitkár szerint a felmentettek zöme "a hivatali ügyfélszolgálatok középfokú végzettségű ügyintézői közül kerül ki".

Noha a kormány a könnyebb elhelyezkedés miatt alkotta meg a Karrier Híd Programot, erről egyelőre kevés a konkrét információ. "A program fő célja: az érintettek részére segítség nyújtása a mielőbbi, újbóli elhelyezkedés érdekében"- tájékoztat címszavakban az erről szóló weboldal. A program célkitűzései alapján "az elbocsátottak magánszférában történő foglalkoztatását", az ehhez "számukra segítséget nyújtó munkaerő-piaci szolgáltatások biztosítását" említi. A programon a részvétel ingyenes lesz 2012. február végéig lehet rá jelentkezni. Akik igénybe veszik, vélhetően karrier-tanácsadásra számíthatnak.

Egy másik elem a Karrier Híd Programban: az elbocsátottakat alkalmazó munkáltató számára a program szociális hozzájárulási adókedvezményt biztosít. Ennek mértéke a bruttó munkabér - de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 13,5 százaléka lehet. Utóbbi hatására valóban mérlegelheti egy-egy cég az elbocsátott köztisztviselő alkalmazásának hasznosságát: csakhogy a versenyszféra más szempontrendszer alapján működik.

"Több, a piaci szférában tevékenykedő személyzeti tanácsadó cég vezetőivel vagyok folyamatosan tárgyalásban - véleményük szerint azonban nem az adókedvezmény, hanem elsősorban a jelölt rátermettsége, szakmai előélete, kompetenciái és alkalmassága alapján választanak munkatársat egy-egy posztra. Így amennyiben megtalálták az ideálist, nem az adókedvezmény alapján döntenek az alkalmazása mellett. Inkább fizetnek magasabb adóterhet a várható profit érdekében"- mondta el Fehér József.

Ezt a szempontot Szekeres Katalin, a Manpower toborzási és marketing specialistája is csak megerősíteni tudta. A szakember szerint fontosabb lenne a nyelvtudás fejlesztése és a feladatközpontú gondolkodásmód elsajátítása. Jól jöhet ki a lépés a diplomás, pénzügyi területen és adótörvényekben járatos szakembereknek. Az MKKSZ főtitkára több olyan professzionális szinten lévő revizorról tud, akik korábban nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégekhez igazoltak át előző fizetésük 3-4 szereséért. (A közigazgatásban dolgozók bruttó havi átlagkeresete 150-180 ezer forint.) Igaz, ez a réteg ritkán válik leépítések áldozatává, mert nagy szükség van a szakértelmükre.

A hivatalukból felmentettek további kihívása az álláspiac feltérképezése mellett az önéletrajz és az álláskeresési technikák piacképessé tétele lehet. A korábban a közigazgatásban dolgozók szakmai nyelvezetében, fogalmazásmódjában ugyanis könnyen előfordulhatnak az interjúztatókat meghátrálásra késztető kritikus pontok, bármilyen szimpatikus is máskülönben a jelölt. A versenyszféra nem rang, hanem problémamegoldás-centrikus szemléletet kíván a jelöltektől.

A személyzeti tanácsadók túlnyomó többsége például nem tud mit kezdeni a közigazgatás bizonyos fogalmaival, a rangokkal, a címekkel. Ezért tanácsos például a korábban ügyintézésben, adminisztrációs munkákban résztvevőknek az "előadó" elnevezés helyett inkább a tényleges feladatokat néhány szóban körülírni - ez a módszer más pozíciók esetén is alkalmazható. A szülők, családi háttér bemutatásával kezdődő, folyó szövegben megfogalmazott önéletrajzok szintén kerülendőek: ehelyett a cégek amerikai típusú, pontokba szedett önéletrajzot várnak.

Az álláskeresést is hasznos mielőbb elkezdeni és naponta legalább 3-4 órát összeszedetten a feladatra koncentrálva rászánni. "A jelenlegi helyzetben az elbocsátások és az újbóli elhelyezkedés között legalább 4-6 hónap az átfutási idő"- ad rövid helyzetképet Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezető partnere.

A holt időket is tanácsos hatékonyan kihasználni."Az embereknek gyakran épp a munkanélküliség hónapjai alatt van ideje korábban eltervezett feladatok befejezésére, családi kapcsolataik felfrissítésére, nyelvtudásuk fejlesztésére, ápolására, újabb képzésekben való részvételre"- mondja a tanácsadó. A felszabaduló idő hatékony kihasználása ráadásul a személyiségre is jótékonyan hat - amely a későbbi állásinterjúkon gyakran vissza is köszön és érzékelteti áldásos hatását.

Az MKKSZ felmérésében nyomon követte a 2010-ben elbocsátott köztisztviselők sorsát. Az érintettek 60 százaléka akkor valamilyen ellátásba - előrehozott nyugdíjba vagy a Prémium Évek Programba menekült. Az elhelyezkedők száma végül 1000 alatt alakult - ám ők sem a versenyszférában helyezkedtek el, hanem többnyire visszatértek a közigazgatás más területeire. A vállalkozóvá válást elősegítő programot pedig mindössze 13-an vették igénybe.

Takács Gabriella

Hirdetés