karrierA Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (KÉT) és az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (OÖKÉT) tartott plenáris ülést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, ahol a Kormány részéről Gál András Levente kormánybiztos a kormányzati létszámcsökkentés végrehajtásáról, valamint a gondoskodó elbocsátás részét képező Karrier Híd Programról tájékoztatta a résztvevőket.

 

A kormánybiztos előadásában szólt arról is, hogy a létszámcsökkentés egy része racionalizálás, amellyel megszűnik a betöltetlen 2440 státusz is. A kormány – a korábbi kormányok fűnyíróelvet követő gyakorlatával szemben – vizsgálta az egyes szervek kapacitását, azaz hogy miként igazítható egyes szervezetek létszáma az új jogszabályi környezettel kialakított hatásköri viszonyokhoz.

A Kormány létszámcsökkentésével kapcsolatosan meghozott döntéseit ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeként hozta meg. A jó, az egyszerűbb állam létrehozásának egyik fontos eredménye, hogy 650 kormányzati szerv helyett, ma már csak 320 van, így a szervezetek csökkenő számának és az eljárások egyszerűsödésének a logikus következménye a kisebb létszám. A kormánybiztos előadás keretében ismertette a Karrier Híd Program részleteit. 

A Kormány nem hagyja magukra a létszámcsökkentéssel érintetteket, hiszen annak segítségével kívánja segíteni az elbocsátottak elhelyezkedését a verseny- és civil szféra irányába. 2012. február végéig lehet regisztrálni a programba önkéntesen és ingyenesen. A KÉT-OÖKÉT 2011. november 22-i ülésén már tájékoztatást kaptak a szakszervezetek a kormányzat létszámcsökkentési szándékáról, ahol – az akkor még közigazgatási államtitkár Gál András Levente – hangsúlyozta: a létszámcsökkentést az államszervezet és az államigazgatás hatékonyabb átalakítása indokolja, ahol cél az optimális létszámstruktúra kialakítása, és az, hogy annyi ember dolgozzon a közigazgatásban, amennyire annak működtetéséhez ténylegesen szükség van. 

A novemberi ülésen hangsúlyozták továbbá, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően a létszámcsökkentés végrehajtásáról továbbra is egyeztetni fog a Kormány a KÉT-tel KÉT-OÖKÉT ülés keretében. Az ülés második napirendi pontja keretében a hamarosan életbe lépő a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény volt a téma.(kormany.hu)

Hirdetés