cseprCsepreghy Nándor miniszterhelyettes szerint még ebben a kormányzati ciklusban nagyjából 150 ezer közalkalmazott kerülhet át az állami szférából a piaci szférába - nyilatkozta az ATV-ben.

Jelenleg nagyjából 1 millió ember vállal munkát a közszférában. Csepreghy Nándorszerint az lenne az optimális, ha – a skandináv modellt követve - 10 százalékra csökkenne az állami alkalmazásban levők száma - írja az atv.hu. Magyarul 4 millióan dolgoznának a versenyszférában, 400 ezren pedig közalkalmazottként. A miniszterhelyettes az ATV Start című műsorában hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy 600 ezer embert egyből kirúgnak, azonban 1-200 ezer embert még ebben a kormányzati ciklusban szeretnének átterelni a versenyszférába.

Szerinte hosszú távon – 5-15 év alatt – a 10 százalék elérése nem irreális elképzelés. Úgy látja, ha a magyar gazdaság az elmúlt évekhez hasonló növekedést tud produkálni, akkor létre fognak jönni azok a piaci munkahelyek, ahol ezeket az embereket el tudják helyezni. Az államtitkár leszögezte: senkit nem fognak az út szélén hagyni, nem küldenek el senkit, amíg nem biztosított a jövője.

„A közszféra létszámcsökkentésének az nem megoldása, hogy az embereket az utcára tesszük, akiket utána a szociális ellátórendszerből kell finanszírozni” – jelentette ki a miniszterhelyettes. Csepreghy arról is szólt, hogy a jelenleg még közszférában dolgozók átképzését részben állami forrásból képzelik el - olvasható az atv.hu oldalán.

Hirdetés