balog hoppalA kulturális ágazat több mint húszezer közalkalmazottját érintő tizenöt százalékos béremelést jelentett be hétfőn az emberi erőforrások minisztere. A kulturális kormányzat számára az infrastrukturális beruházások és a művészeti fesztiválok támogatása mellett fontos a kultúrában dolgozók jövedelmének emelése is – mondta.

Folytatódik a Liget Budapest projekt, megindul az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója, az Eiffel Bázis, az Országos Széchényi Könyvtár raktárbázisának és a Szentendrei Skanzen erdélyi tájegységének építése, valamint a Modern városok program keretében számos vidéki nagyváros kulturális infrastruktúrájának megújítása, de az állam számos vidéki és budapesti művészeti fesztivált is támogat – sorolta Balog Zoltán miniszter.

Legalább ilyen fontos azoknak az embereknek a jövedelme is, akik a könyvtárakat, levéltárakat, múzeumokat működtetik – fűzte tovább a szót –, január elsejétől ezért 5,4 milliárd forintot szánnak a 2017-es bérrendezésre. A kulturális szféra közalkalmazottai alapbérük 15 százalékát kapják meg illetménypótlékként. Ez átlagban 10-45 ezer forint közötti béremelkedést jelent majd.

Ez a döntés egyelőre a 2017-es évre vonatkozik. További tárgyalásoknak kell majd eldönteniük, hogy az emelés beépül-e az alapbérbe, vagy a kulturális dolgozók továbbra is illetmény formájában fogják kapni.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy látható és érzékelhető béremelésről van szó, amely beépülő pótlék formájában jelentkezik: ha 2018-ban újabb lépcsőfok követi, az már erre fog épülni. A Kulturális Érdekegyeztető Tanáccsal és az ágazati szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokon nemcsak a konszenzus volt fontos – mondta –, hanem az is, hogy széles körben történjen meg a béremelés. Így az mások mellett a múzeumi dolgozókat, a könyvtárosokat, a levéltárosokat, a közművelődési szakembereket, a zenekari, tánc- és bábművészeket, valamint az intézmények diplomával nem rendelkező dolgozóit is érinteni fogja – ígérte meg az államtitkár.

Hirdetés